bejelentés

2020.06.04. 09:20

Szijjártó Péter: energetikai megállapodás jött létre Magyarország és Szerbia között (videó)

Jövő októbertől 6 milliárd köbméter gáz érkezhet Magyarországra Szerbia felől. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ezt Aleksandar Antić szerb energetikai miniszterrel közös sajtótájékoztatóján jelentette be.

Forrás: Facebook

Fotó: Szijjártó Péter

Két fontos megállapodást is aláírtak a felek. Szijjártó Péter hangsúlyozta: rendkívül fontos, hogy Magyarországra minél több irányból érkezzen gáz, hiszen ha egy országba egy irányból érkezik, az az országot kiszolgáltatottá és védtelenné teszi. A most aláírt egyik megállapodásnak köszönhetően a már létező északi és keleti gázszállítási folyosókon túl létrejön a déli is, amelyen keresztül szintén nagy mennyiségű,

évi 6 milliárd köbméternyi földgázt vásárolhat Magyarország.

Mint a miniszter elmondta, ez az útvonal jelenleg már építés alatt áll egy orosz-török-bolgár-szerb-magyar együttműködésben.

A miniszter azt is bejelentette, hogy a mai napon stratégiai együttműködési megállapodás aláírására került sor a Magyar Villamos Művek (MVM) és a Srbijagas, valamint az MVM és a szerb villamosművek között. Ebben közös célként definiálták egy regionális áramtőzsde létrehozását, amely kiszámíthatóvá fogja tenni a villamosenergia-ellátást a közép-európai országokban.

Ehhez kapcsolódóan a miniszter hozzátette: a paksi atomerőmű kapacitásbővítéséből fakadó többletáram egy részét hazánk Szerbia irányába tudja majd értékesíteni.

Aleksandar Antić üdvözölte, hogy a két ország együttműködése energetikai projektekre is kiterjed. A tárcavezető szerint mindkét fél számára előnyös, hogy a villamosenergia-hálózataik erősítik egymást, és lát lehetőséget arra is, hogy az együttműködéshez további államok csatlakozzanak. Várakozással tekint a szerb-magyar együttműködésben megvalósuló regionális áramtőzsdére is, hiszen a kezdeményezés véleménye szerint az egész térség számára kedvező feltételeket biztosíthat a nemzetközi energiapiacon.

A szerb miniszter a kétoldalú gazdasági együttműködést ugyanolyan kiválónak értékelte, mint a politikai kapcsolatokat.

Véleménye szerint a közös projektek, a magas szintű találkozók mind azt jelzik, hogy Szerbia és Magyarország kitartó munkával stratégiai partnerséget épített ki, és ezzel újabb regionális együttműködések alapjait fektette le.

Az MTI kérdésére válaszolva Szijjártó Péter kijelentette, hogy az EU-nak szüksége van Szerbiára, Magyarország pedig nemzetstratégiai jelentőséget tulajdonít déli szomszédja uniós csatlakozásának. Ezért is üdvözölte, hogy Várhelyi Olivér szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztos olyan módszertant fogadtatott el Brüsszelben, amely felgyorsíthatja Szerbia EU-integrációját. A közösség nem tétlenkedhet, el kell kezdeni a következő tárgyalási fordulókat Szerbiával – tette hozzá.

Aleksandar Antić megköszönte Magyarország támogatását, hangsúlyozva, hogy az uniós tagság megszerzését Szerbia is nemzeti érdeknek tekinti. Belgrád ezért nem fordulhat el az integrációs folyamattól, a csatlakozást belpolitikai okok nem hátráltathatják – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában