Ország-világ

2021.09.21. 21:15

Szijjártó a nők jogait emelte ki feltételként a tálibok felé (videó)

A nemzetközi közösségnek szigorú feltételekhez kell kötnie bármifajta együttműködést az Afganisztánt uralmuk alá hajtó, iszlamista tálibokkal, például a nők és lányok jogainak biztosítása terén – szögezte le Szijjártó Péter kedden New Yorkban.

A tárca közleménye szerint a külgazdasági és külügyminiszter az afgán nők helyzetének jövőjéről szóló, online rendezett, miniszteri szintű konferencián vett részt az ENSZ 76. Közgyűlésének keretében.

Felszólalásában arról számolt be, hogy a külföldi erők kivonása kapcsán a magyar kormány figyelmeztetett: meg kell akadályozni, hogy a dél-ázsiai ország ismét a terrorszervezetek menedékhelyévé, illetve masszív illegális migrációs áradatok kiindulópontjává váljon. Utóbbi komoly biztonsági kihívást jelentene mind az Európai Unió, mind pedig a térség számára, ráadásul felgyorsíthatná a koronavírus terjedését is – mondta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, a jelenlegi helyzetet látva nem úgy tűnik, hogy ezen két pont bármelyikét is sikerülne teljesíteni. Szerinte komolyan figyelembe kellene venni a környező országok álláspontját, miszerint

az afganisztáni problémákat Afganisztánban kell megoldani.

Végezetül pedig kiemelte, hogy a nemzetközi közösségnek el kell kerülnie a felelőtlen nyilatkozatokat, amelyek a régió destabilizálódásához vezethetnek. Emellett pedig

világos feltételeket kell támasztani a tálibok elé, például a nők és lányok jogai terén,

s ezek betartásától kellene függővé tenni bármifajta nemzetközi elismerést, együttműködést vagy pénzügyi támogatást.

– Ha erre nem készek, akkor semmilyen kompromisszumot nem köthetünk velük – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában