Hurrikánok

2017.09.13. 11:44

Szijjártó Péter: hat magyart és egy szlovént sikerült kimenteni a Szent Márton-szigetről

Egy öttagú magyar családot, egy nőt és egy szlovén állampolgárt sikerült magyar idő szerint este kilenckor, kimenteni egy kormány által bérelt repülővel – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Dunaharasztiban.

Hozzátette, hogy éjjel háromnegyed 12-kor meg is érkezett a gép Curacaóra, ahol a pórul járt turisták a tiszteletbeli magyar konzulátuson már biztonságban vannak.

A miniszter kitért arra, hogy a curacaói tiszteletbeli konzulátus segíti a bajba kerültek hazatérését is. Az egyik forgatókönyv szerint a pápai bázisra tartó, a holland menekülteket és segélyeket is szállító NATO-gép fedélzetén tudnak hazajönni, erről folyamatosan tárgyal a magyar kormány Hollandiával és a NATO-val. A másik – ha az előbbi nem sikerül -, hogy konzuli kölcsönt biztosítanak az ottrekedt magyaroknak, akik így haza tudnak térni – mondta Szijjártó Péter.

A miniszter elmondta, nehézséget okozott ugyan, hogy az öttagú családban az egyik gyereknek nem volt meg az útlevele, de sikerült megállapodniuk a holland hatóságokkal, hogy eltekintenek ettől, és kiengedték őket az országból. Hozzátette: ha a magyarok NATO-géppel térnek haza, akkor az ügy nem igényel további adminisztrációt, ha pedig menetrend szerinti géppel, akkor a konzulátuson keresztül kiállítják a szükséges okmányokat.

Szólt arról is Szijjártó Péter, hogy minden olyan magyar állampolgárt el tudtak hozni a szigetről, aki ezt igényelte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában