vegzálás

2021.06.24. 21:31

Szijjártó: tizennyolc magyar szurkolóból tizenhatot elengedett már a német rendőrség

Szokatlanul és megdöbbentően ellenséges, inkorrekt hozzáállást tapasztaltak a bajor hatóságok részéről – jelentette ki a külügyminiszter a tegnapi meccs nyomán.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: szerdán a németek ellen „győzelemmel felérő döntetlent” ért el a magyar labdarúgó válogatott. Elmondta: a berlini nagykövet is számos gratulációt kapott már a magyarok teljesítménye miatt, ami azt mutatja, hogy normális emberi kapcsolatokra törekvők közt egy futballmérkőzés nem okozhat problémát.

Az pedig, amilyen hangulatot próbáltak gerjeszteni a meccs körül, azok szégyene, akik megpróbálták egy aljas politikai játszmába és egy „hazugsághadjáratba” belerángatni a mérkőzést, a sportolókat és a nézőket – fogalmazott.

Szijjártó Péter szerint akik kint voltak szurkolni Münchenben, mindannyian érezhették a folyamatos provokációkat, azt a bánásmódot, ami „a korrektségtől viszonylag messze van”. Ezek közt említette azt, amikor a magyar szurkolótábor elé kommandósok vonulnak fel, vagy amikor órákra megállították magyar szurkolók buszát az odaúton, illetve azt is, hogy a konzulok nem lehettek jelen.

Hangsúlyozta:

szokatlanul és megdöbbentően ellenséges, inkorrekt hozzáállást tapasztaltak a bajor hatóságok részéről. Gátlástalan és aljas politikai körítést vittek a meccs köré azok, akik sokszínűségről, elfogadásról, demokráciáról liberális értékrendről beszélnek

- jelentette ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában