phoenix

2019.03.25. 13:45

Éltető erejük van a magyar diaszpóra közösségeinek

Szilágyi Péter miniszteri biztos részt vett a Phoenixben élő magyar közösség első alkalommal megrendezett magyar örökség napján.

A diaszpórában élő magyar közösségeknek éltető erejük van – mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának miniszteri biztosa az arizonai Phoenixben vasárnap.

Szilágyi Péter szombaton részt vett a Phoenixben élő magyar közösség első alkalommal megrendezett magyar örökség napjának néptánccal, operaelőadással, gasztronómia bemutatóval színesített ünnepségein, majd vasárnap beszédet mondott azon a rendezvényen is, ahol megemlékeztek az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról.

A Phoenixi Magyar Református Egyház istentiszteletén vasárnap Szilágyi Péter Márai Sándor gondolatait idézve köszöntötte a magyarokat. Hangsúlyozta:

éljenek akár Budapesten, akár a csíki havasokban, akár Arizona központjában, a magyarokat titkos kapcsolat fűzi össze.

Köszönetet mondott a helybéli magyaroknak a helytállásukért, és utalva összetartásukra is, kiemelte: „a megmaradás legfontosabb biztosítékát sehol nem a kedvező feltételek, még csak nem is a közösségek létszámának megtartása jelenti, hanem tagjainak bizakodó lelkülete”.

A miniszteri biztos szólt a Magyar Diaszpóra Tanács eddigi munkájáról, 2016-ban elfogadott stratégiai céljairól, és a kiemelt támogatásokat élvező programjairól. Hangsúlyozta:

„Olyan korszak küszöbén állunk, amikor mi, magyarok újra nagy célokat valósíthatunk meg. Akárcsak 1848-ban, most májusban is lehetőséget kapunk arra, hogy Európa jövőjét mi alakítsuk.”

Emlékeztette az egybegyűlteket, hogy az idén már a diaszpórában élő magyar állampolgárok is részt vehetnek az európai parlamenti választáson, amelynek döntő szerepe lesz a kontinens sorsának alakításában. „Arra kérem hát mindnyájukat, hogy ismertessük meg a világgal újra azt a magyar virtust, amely a magyarságot 171 esztendővel ezelőtt a nemzetek szellemi élvonalába emelte” – fogalmazott.

Szilágyi Péter elmondta: tapasztalatai szerint a phoenixi magyar közösséget az különbözteti meg az Egyesült Államokban élő diaszpóra más közösségeitől, hogy jóval kisebb lélekszámú, tagjai sokkal inkább egymásra utaltak, ezért rendkívül összetartók.

A másod- és harmadgenerációs magyarok tanulják őseik nyelvét, és nemsokára magyar nyelvi képzés indul felnőtteknek is.

A miniszteri biztos arról is tájékoztatott, hogy Veres Attila, a Phoenixi Magyar Református Egyház főgondnoka lesz Magyarország tiszteletbeli konzulja Arizonában.

Szilágyi Péter az arizonai látogatást megelőzően a héten a kaliforniai San Diego magyar közösségénél is járt, ahol szintén a diaszpóra tanács munkájáról adott tájékoztatást.

Értékelve vasárnap zárult amerikai útját, Szilágyi Péter kiemelte a magyar közösségek kitartását, éltető erejét, a magyar örökség ápolását. „Ehhez megvannak az intézményeik is, az iskoláik, a templomaik, és például San Diegóban a cserkészet is” – mondta el a miniszteri biztos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában