Ország-világ

2020.12.05. 16:11

Szlávik: az oltás ingyenes és önkéntes lesz

A koronavírus elleni oltás ingyenes és önkéntes lesz, és ha a megfelelő mennyiség áll majd rendelkezésre, akkor mindenki megkaphatja.

Forrás: Shutterstock

Több ország elkezdi beoltani az állampolgárait, olyan vakcinával, amelyeket saját maga gyártatott le, de olyan példák is vannak, hogy egyes országok más államoknak is eljuttatnak oltóanyagokat – mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Egy sor államban regisztrációt vezetnek az oltásra jelentkezőkről, máshol pedig úgynevezett oltási tervet készítenek arról, hogy kik kaphatják meg először a vakcinát, azután milyen sorrendben oltják be az embereket.

„Általában egyetértés van abban, hogy először az idős, beteg embereket és az egészségügyi dolgozókat oltják be. Nagyon sok helyen a szociális otthonokban lakó időseket és az ott dolgozókat oltják be” – mondta Szlávik János.

Hozzátette, őket követik azok az emberek, akik az adott ország működéséért felelnek, vagyis a rendőrség és a hadsereg tagjai, valamint a köztisztviselők, és azok, akik valamilyen szempontból rizikónak vannak kitéve, például sok emberrel találkoznak.

Egy kérdésre válaszolva kifejtette, az a tapasztalat, hogy a korlátozások bevezetése után 2-3 héttel kialakul egy úgynevezett plató, majd csökken a fertőzöttek száma; Magyarországon az utóbbi időszakban nem emelkedett kiugróan sem a fertőzöttek, sem pedig a halottak száma, vagyis egy ilyen platóra került a járvány.

„Egyes kutatók feltételezik, hogy a következő napokban – szerencsés esetben – csökkenésnek indulhat a fertőzöttek száma” – mondta, hozzátéve, hogy a halálesetek számának csökkenése ezt néhány héttel követi, mivel nagyon sok idős ember fekszik kórházban.

Kitért arra is, svédországi példa azt jelzi, nem fog a lakosság nagy része átfertőződni a koronavírussal, vagyis az oltással kell létrehozni a nyájimmunitást, hiszen, ha a lakosság 50-60 százaléka ellenálló, akkor nagyobb járvány nem alakulhat ki.

Szlávik János kiemelte, az embereknek a közelgő ünnepek alatt is be kell tartaniuk a járványügyi intézkedéseket.

„Én azt hiszem, hogy az embereknek tudomásul kell venniük, hogy ez a karácsony nem olyan, mint a korábbiak” – fogalmazott.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában