konfliktus

2020.03.02. 06:55

Szöul szerint Észak-Korea újabb két lövedéket lőtt ki

A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint ez idén az első nagyobb észak-koreai fegyverteszt.

Észak-Korea hétfőn kilőtt két, egyelőre azonosítatlan típusú lövedéket, amelyek a Japán-tengerbe csapódtak – közölte a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága.

A katonai parancsnokság szerint a harceszközöket Vonszan városának térségéből indíthatták, további részleteket egyelőre azonban nem közöltek a lövedékekről.

A Reuters és az AP hírügynökségek felidézték, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pénteken egy tüzérségi hadgyakorlatot kísért figyelemmel a két Korea közötti frontvonal és a keleti térség egységei harckészültségének felmérésére.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint ez idén az első nagyobb észak-koreai fegyverteszt.

A kommunista állam tavaly 13 alkalommal végzett próbaindítást rakétákkal. Phenjan újévi üzenetében az Egyesült Államokkal tavaly zátonyra futott atomfegyver-mentesítési tárgyalásokra utalva „újfajta hadászati fegyverre” és „megdöbbentő tényleges cselekedetre” figyelmeztetett. Szakértők szerint az említett hadászati fegyver egy fejlett interkontinentális ballisztikus rakéta vagy egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában