soha nem szabadulhat

2018.11.13. 16:16

Tényleges életfogytiglant kapott egy férfi, aki agyonverte ismerősét

A holttesttől úgy próbált megszabadulni, hogy felgyújtotta.

A táblabíróság közleményében azt írta: az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt, többszörös visszaesőként életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

A másodfokú, jogerős keddi határozattal az ítélőtábla kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből az 54 éves, többszörösen büntetett előéletű vádlottat. Azt írták: kizárólag a férfi „végleges elszeparálásával érhető el a büntetés célja”.

A vádlott gyermekkora óta ismerte a sértettet, akivel egy intézetben nevelkedett.

2016 januárjában a vádlott falujában együtt italoztak, majd a lakására mentek. Később összevesztek, a házigazda téglával fejbe ütötte a sértettet, majd a földön acélbetétes bakancsával arcon és homlokon rúgta, mellkasát megtaposta. A sértett belehalt a súlyos bántalmazásba.

A vádlott a lakásban benzinnel lelocsolta és meggyújtotta a holttestet, de mivel nem égett el, egy melléképületben elásta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában