robbantások, gyújtogatások és egyéb akciók

2020.10.26. 19:58

Terrorizmussal gyanúsít tüntetőket a fehérorosz KGB

Terrorcselekményeknek minősíthetők egyes tüntetők szélsőséges akciói – idézte a fehérorosz állambiztonsági bizottság (KGB) nyilatkozatát hétfőn a BelTA állami hírügynökség.

„Az elmúlt napokban megszaporodtak Fehéroroszországban a szélsőséges cselekmények a tüntetők részéről” – jelentette ki Kansztancin Bicsak, a KGB vizsgálati osztályának vezetője. Meggyőződése szerint ezeket a cselekményeket olyan bűnözői csoportok tervezték és szervezték meg, amelyeknek célja az ország társadalmi és politikai rendjének destabilizálása, a lakosság megfélemlítése és az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása.

„Az ilyen cselekmények, amelyek robbantások, gyújtogatások és egyéb akciók elkövetésével kapcsolatosak, emberi életeket veszélyeztetnek, sérüléseket okoznak, vagy más súlyos következményekkel járnak. Céljuk a nyomásgyakorlás a hatóságok döntéshozatalára vagy a politikai és társadalmi tevékenység akadályozása, és végeredményben terrorcselekményeknek minősülnek” – fogalmazott az illetékes.

Példaként említette, hogy állítása szerint tüntetők egy csoportja október 25-én megpróbálta elfoglalni a belügy egyik körzeti osztályának székházát Minszkben. Elmondta, hogy 26-ára virradóra Homelben egy, a tüntetők által használt fehér-piros-fehér zászlót tartó rúdon a hatóságok robbanószerkezetre bukkantak, amely eltávolítása esetén működésbe lépett volna. Ezenkívül beszámolt két olyan állítólagos esetről is, amikor tüntetők Molotov-koktélokkal akartak üzleteket felgyújtani.

Október 26-án reggel öt helyen rövidzárlatot idéztek elő vasútvonalakon, ami fennakadásokat okozott a forgalomban, és ha a szakemberek nem hárítják el a hibát, sok halálos áldozattal járó katasztrófát okozhatott volna – mondta.

Az augusztus eleji fehéroroszországi elnökválasztás óta – amelyen a hivatalos eredmények szerint Aljakszandr Lukasenkát a voksok több mint 80 százalékával hatodszor választották elnökké – hétről hétre hatalmas tömegek követelik az államfő távozását, ő azonban nem hajlandó lemondani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában