átadás

2017.10.11. 21:14

Több évtizedes hagyományt szakít meg idén a brit királynő

II. Erzsébet idén már nem koszorúz a háborús katonaáldozatok emléknapján.

A Buckingham-palota – a királyi család első számú londoni rezidenciája és hivatala – szerdán bejelentette, hogy a 91 esztendős II. Erzsébet királynő idén a november 12-ére eső emléknapon a külügyminisztérium balkonjáról figyeli majd a megemlékezést, férje, a 96 éves Fülöp edinburghi herceg társaságában. A királynő koszorúját Károly trónörökös helyezi majd el a London kormányzati negyedének közepén álló emlékmű, a Cenotaph talapzatán.

A Buckingham-palota szóvivője közölte, hogy az uralkodó férje mellett szeretne lenni az emléknapon, Fülöp herceg pedig a külügyminisztérium épületének teraszán lesz majd az emlékünnepség alatt.

Évszázados hagyomány

A Remembrance Sunday, vagyis az emlékezés vasárnapja a csaknem egy évszázadra visszanyúló hagyomány alapján mindig az I. világháború harci cselekményeit lezáró tűzszünet évfordulójához, november 11-éhez legközelebbi vasárnapon esedékes.

A parlament híres toronyórája, a Big Ben 11 órát jelző harangjátéka után a felsorakozott tömeg kétperces néma főhajtással tiszteleg a halottak emléke előtt. A kétperces csend kezdetét és végét a brit hadsereg egy első világháborús ágyújának lövései jelzik.

Ezután helyezte el koszorúját az elmúlt évtizedekben II. Erzsébet királynő, aki a brit fegyveres erők főparancsnoki tisztségét is betölti. Koszorúzott Fülöp edinburghi herceg is, aki a királyi haditengerészet tengernagyi rangját viseli, és a II. világháborúban aktív haditengerészeti szolgálatot teljesített.

A visszavonult herceg is ott lesz

Fülöp herceg ősztől visszavonult az aktív közszerepléstől. Az edinburghi herceg augusztus végéig eleget tett az előre egyeztetett programjában szereplő összes nyilvános megjelenési kötelezettségének, utána azonban már nem fogadott el meghívásokat ilyen eseményekre, bár az udvar azt nem zárta ki, hogy egyes nyilvános eseményeken Fülöp a későbbiekben is megjelenhet.

Így lesz ez november 12-én is, amikor az uralkodó férje jelen lesz ugyan az ünnepélyen, de koszorúzni már ő sem fog.

Az utóbbi időben II. Erzsébet királynő is csökkentette kissé munkatempóját: nem tesz már például hivatalos külföldi utazásokat, és hazai hivatali kötelezettségei közül ő is egyre többet átad a királyi család fiatalabb tagjainak.

Az udvar nemrégiben bejelentette, hogy az uralkodó – aki áprilisban ünnepelte 91. születésnapját – megválik 25 jótékonysági, közéleti, társadalmi és sportszervezet fővédnöki tisztségétől. Katalin hercegnő, II. Erzsébet unokájának, Vilmos hercegnek a felesége vette át például a wimbledoni tenisztornákat rendező patinás intézmény, az All England Lawn Tennis and Croquet Club fővédnökségét. Az uralkodó 1952, vagyis trónra lépése óta volt a wimbledoni klub fővédnöke.

II. Erzsébet királynő azonban több mint 600 más szervezetnek is a fővédnöke, és e tisztségek nagy többségét megtartja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában