Notre-Dame

2019.04.25. 22:16

Több mint 400 millió eurót gyűjtöttek össze az erre kijelölt hivatalos szervezetek

Több mint 400 millió eurót (127,7 milliárd forint) gyűjtött össze a párizsi Notre-Dame helyreállításához a francia kulturális minisztérium által a magánemberek és vállalatok adományának fogadására kijelölt négy hivatalos szervezet.

Az adományok és felajánlások teljes összege ennél jóval magasabb, ha beszámítják a francia állam különböző mecénásainak adományait is. Becslések szerint a teljes összeg elérheti az egymilliárd eurót (319,2 milliárd forint) is, ekkora összeget korábban sohasem sikerült összegyűjteni adománygyűjtéssel Franciaországban.

A Notre-Dame Alapítvány (FND) nevű katolikus jótékonysági szervezet kapta a legtöbb adományt, összesen 211,3 millió eurót (64,4 milliárd forint), ami arról tanúskodik, hogy mekkora jelentőséggel bír továbbra is a székesegyház mint egyházi intézmény.

A Friends of Notre Dame de Paris szervezet 4,6 millió eurót (1,47 milliárd forint) gyűjtött össze – ebből 600 ezer euró (192 millió forint) az Egyesült Államokból érkezett – 32 ezer adományozótól.

Gazdag adományozóktól, mecénásoktól, külföldi támogatóktól, közöttük a marokkói uralkodótól és Szerbiától 206,7 millió euró (66 milliárd forint) érkezett.

A különböző felajánlások alapján az FND gyűjtése 213 és 280 millió euró között lesz (68-89 milliárd forint) – közölte az alapítvány.

Az Örökség Alapítvány gyűjtése 164 millió euró (52,4 milliárd forint). Magánemberek 22 millió eurót (7 milliárd forint), vállalatok 142 millió eurót (45,3 milliárd forint) adományoztak. Az adományozásban 218 500 magánember vett részt.

A Franciaország Alapítvány 50 ezer adományt kapott 25 millió euró (8 milliárd forint) összegben, az összeg 75 százaléka vállalatoktól ered.

A Nemzeti Műemlékek Központja (CMN) 3 millió eurót (957,6 millió forint) gyűjtött össze, többségében magánemberektől, de kisvállalatoktól is.

Egyes örökségvédő szervezetek szerint ezek a hatalmas összegek jóval meghaladják a restaurálás várható költségeit, és a fennmaradó összeget más rászoruló műemlékek között kellene elosztani. A kormány viszont ezt kizárja, mondván, hogy tiszteletben fogják tartani az adományozók szándékát, akik a történelmi műemlék helyreállításának finanszírozásában akartak közreműködni.

Címkék#Notre-Dame

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában