Ország-világ

2019.06.20. 17:00

Több tucat emberéletet követelt egy indiai buszbaleset

Szakadékba zuhant egy busz az Észak-Indiában lévő Himácsal Prades államban, legalább 25 ember meghalt és többen súlyosan megsérültek – közölte csütörtökön a helyi rendőrség.

Egy helyi rendőrségi tisztségviselő tájékoztatása szerint a busz lecsúszott az útról és egy

150 méter mély szakadékba zuhant a Himalája hegységnél.

Hozzátette: a balesetben legkevesebb 25-en haltak meg, és ugyanennyien megsérültek, őket kórházba szállították.

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint

a sérültek közül sokan válságos állapotban vannak, ezért a halálos áldozatok száma még emelkedhet.

Helyi sajtójelentések szerint a busz 50 utast szállított, de a rendőrség információi szerint a jármű túlzsúfolt volt, ezért egyelőre nem lehet megállapítani, hány ember utazott a buszon.

A közúti balesetek gyakoriak Indiában, itt tartják nyilván a világ legtöbb halálos kimenetelű közlekedési balesetét. Az ázsiai ország közlekedési minisztériumának adatai szerint

évente mintegy 135 ezren halnak meg az utakon.

A baleseteket általában a sofőrök figyelmetlensége, illetve a közutak és a járművek rossz állapota okozza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában