49 embert ölt meg

2019.03.16. 08:20

Tömeggyilkosságért emeltek vádat az új-zélandi lövöldöző ellen

Brenton Tarrant közömbösen fogadta a döntést, azt sem kérte, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék.

Fotó: A feltételezett elkövető Forrás: MTI / AP

Forrás: MTI / AP

Tömeggyilkosságért vádat emeltek a 49 halálos áldozatot követelő új-zélandi terrortámadások elkövetője ellen, aki pénteken jelent meg a christchurchi körzeti bíróság előtt, és aki április 5-én áll ismét a bírák elé.

Brenton Tarrant, a 28 éves ausztráliai férfi – volt fitneszoktató – fehér ingben, megbilincselve hallgatta végig a vádat, az ülést biztonsági okokból zárt ajtók mögött tartották, csak a sajtó képviselői lehettek jelen.

Az AFP szerint Tarrant közömbösen fogadta a bíróság ezzel kapcsolatos döntését, és nem is kérte, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék.

A mecsetek elleni támadások nyomán összesen négy embert vettek őrizetbe a hatóságok. Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök pénteki sajtóértekezletén elmondta: egyikük sem bizonyult büntetett előéletűnek, az ausztrál férfi sem szerepelt eddig a hatóságok nyilvántartásában a szélsőjobboldali mozgalmakhoz köthető cselekmények elkövetői között.

Azt még vizsgálják, hogy az őrizetbe vettek közül további két személynek milyen köze van a merényletekhez. A negyedik embert ugyanakkor már szabadon engedték. A hírügynökségek megjegyzik: az őrizetbe vételek körülményei még homályosak a sajtó számára, a hatóságok ezzel kapcsolatban alig csepegtetnek bármiféle információt.

A miniszterelnök az újságíróknak elmondta, hogy Tarrant öt fegyvert – félautomata puskát és pisztolyokat – használt a vérengzéshez, és van fegyvertartási engedélye.

Az új-zélandi Christchurchben két mecset ellen követtek el terrortámadást. Egy vagy több támadó lőfegyverből tüzet nyitott az imára összegyűlt hívekre, és 49 embert meggyilkolt.

A sebesültek száma 48, közülük húsz állapota súlyos.

Az áldozatok között sok a külföldi

Az új-zélandi sajtó ott élő pakisztániaktól kapott tájékoztatás alapján szombaton arról írt, hogy legalább négy pakisztáni van a 49 halott között, beleértve egy kisfiút. Közben a pakisztáni külügyminisztérium ugyancsak szombaton közzétett egy listát, rajta a merényletek után eltűntként nyilvántartott kilenc pakisztáni állampolgárral. A tárca egyelőre csak annyit közölt, hogy próbálnak biztos információkat szerezni a sorsukkal kapcsolatban. Új-Zélandon hozzávetőleg ötezer pakisztáni él, az iszlámábádi kormány pénteken határozottan elítélte a történeket, a lelkiismereti szabadság elleni gyalázatos támadásnak minősítve a tömeggyilkosságot.

Az egyiptomi hatóságok szombati tájékoztatása szerint az afrikai ország négy állampolgára is életét vesztette az előző napi mészárlásban, halálukat már az új-zélandi hatóságok is megerősítették.

A jordániai külügyminisztérium közölte, három állampolgáruk halt meg a két mecset elleni támadásban, többen megsebesültek.

A szaúd-arábiai tulajdonú al-Arabíja hírtelevízió jelentése szerint a merényletnek szaúdi sebesültjei is vannak.

Az eltűntként nyilvántartottak között kilenc indiai állampolgár vagy indiai származású ember is van – közölte India új-zélandi nagykövete, emberiesség elleni égbekiáltó bűncselekménynek nevezve a támadást.

Jacinda Ardernd új-zélandi kormányfő szombaton Christchurch-be utazott, ahol találkozott a muszlim közösség képviselőivel. A politikus kijelentette, Új-Zéland együtt gyászol velük.

A szigetországban hozzávetőleg ötvenezer vallásos muszlim él, köztük sok bevándorló olyan országokból, mint Pakisztán és Banglades.

Trump is reagált

Donald Trump amerikai elnök Washingtonban egy sajtóértekezleten kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy a christchurchi terrorcselekmények nem tanúskodnak a „fehér nacionalizmus” fokozódásáról. „Gondolom, csupán az emberek kis csoportjáról van szó” – mondta.

Brenton Tarrant ugyanis – mielőtt a fejére szerelt kamera segítségével a Facebookon élőben közvetítette volna ámokfutását a Maszdzsid an-Núr mecsetnél – közzé tett egy 74 oldalas kiáltványt, amelyben leszögezi: fehér bőrű ausztrál, rasszista, tettét bevándorlásellenessége motiválta. Ebben az amerikai elnököt a „fehér identitás jelképének” nevezi.

Borítókép: Brenton Tarrant

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában