Forró drót

2018.06.15. 17:53

Trump megadta a mobilszámát az észak-koreai vezetőnek

Megadta a mobiltelefonja számát Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek, hogy "bármikor elérhesse őt" - közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken újságírókkal. 

Az elnök pénteken délelőtt interjút adott a Fehér Ház kertjében a Fox televíziónak, majd – szokásától eltérően – hosszasan beszélgetett más orgánumok újságíróival is, akik – mint a tudósításokból kitűnt – meglepetéssel fogadtak néhány információt.

Donald Trump ismételten úgy fogalmazott: „működik a kémia” Kim Dzsong Un és közötte. „Ő egy ország vezetője, és szerintem erős vezetője, senki ne gondoljon róla mást” – fogalmazott. Meglátása szerint amikor Kim Dzsong Un beszél, a népe figyel rá. „Azt akarom, hogy az én népem ugyanezt tegye” – tette hozzá. Amikor azonban pár perccel később az egyik riporter rákérdezett, hogyan is gondolja ezt, Trump azt mondta: „csak vicceltem, nem érti a szarkazmust”. Közölte: a hét végén telefonon beszél majd Kimmel.

Az egyik újságíró kérdésére, aki azt firtatta, hogyan gyászolhatja Otto Warmbier amerikai diákot, aki észak-koreai börtönből történt hazaszállítása után meghalt, miközben Kim Dzsong Unt védi, Trump azt válaszolta: „nem akarom, hogy atomfegyver pusztítsa el önt és a családját. Jó kapcsolatokat akarok Észak-Koreával. Jó kapcsolatokat akarok sok országgal”.

Majd kifejtette, hogy azért nem feszegeti az emberi jogok észak- koreai helyzetét, mert „nem akar nukleáris háborút”. A CBS televízió tudósítója megjegyezte: az elnök egészen más hangnemben nyilatkozott meg az észak-koreai vezető emberi jogi politikájáról pár nappal ezelőtt a Fox televízióban. Amikor ugyanis Brett Baier riporter arra emlékeztetett, hogy Kim Dzsong Un kivégeztetett embereket, Trump azzal válaszolt: „kemény pasas”. És még hozzátette azt is, hogy Kim Dzsong Un „nincs egyedül ezzel”. „Sok más ember is művel rémes dolgokat” – fogalmazott.

Az elnök azt is mondta: elődje, Barack Obama készen állt arra, hogy háborúba sodródjon Észak-Koreával.

A Fehér Ház kertjében – kérdésekre válaszolva – kitért a Krím-félsziget bekebelezésére, amellyel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy Obama tette lehetővé. „Csak hogy megértsék: Obama vesztette el a Krímet (...) Ez az ő hibája. Mert Putyin nem tisztelte Obama elnököt. Obama azért veszítette el a Krímet, mert Putyin nem tisztelte őt, nem tisztelte országunkat és nem tisztelte Ukrajnát” – mondta.

Hozzátette: elképzelhető, hogy még az ősszel találkozik Vlagyimir Putyinnal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában