Fotó: Shutterstock

Tudatosan gyártja az álhíreket a baloldal

Németh Athina és testvére csupán eszközök voltak a baloldal számára, velük akarták alátámasztani azt a rosszindulatú politikai támadást, amelyet már a koronavírus-járvány kitörése óta folytatnak – minderről Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője beszélt.

A szakember az Origónak felidézte, a baloldali kamuvideó álmentősnője a csodamasinával kereskedő Németh Károly ikertestvére. Deák szerint a baloldal politikai tőkét remélt ezektől az álhírgyártásoktól, ugyanakkor saját magukat lőtték lábon.

Németh Athina lánya megerősítette, hogy a baloldali kamuvideó álmentősének, tehát az ő anyjának az ikertestvére az a Németh Károly, aki a Hírklikk nevű baloldali hírportálnak azt állította, hogy az általa forgalmazott, „csodamasinaként” ismertté vált koronavírustesztet a kormány és a szakemberek is méltatták, ám ennek ellenére mégsem vásároltak belőle.

Az már korábban kiderült, hogy vagy Németh Károly, vagy a Hírklikk, esetleg mindkettő hazudott. Nem mellesleg, a baloldali portálnak az egyik álhírét megosztotta Korózs Lajos, a baloldali kamuvideó első számú készítője és egyik főszereplője is.

A baloldal a koronavírus-járvány kitörése óta minden fronton támadja a kormányzati intézkedéseket, kezdetben a szigorításokat, majd a sikeres magyar védekezést alátámasztó tényadatokat, most pedig a gazdaságvédelmi akcióterv elemeit támadják – minderről már Deák Dániel beszélt az Origónak a legújabb baloldali botrányos álhírgyártás kapcsán.

A XXI. Század Intézet elemzője szerint mivel mind a járvány elleni, mind a gazdasági válság leküzdése érdekében hozott kormányzati intézkedések sikeresek voltak, a baloldal igyekszik egy alternatív valóságot felfesteni, hiszen tartanak a kormánypártok támogatottságának további növekedésétől.
Ez egy tudatos politika a baloldali pártok részéről, ami már a járvány kitörésénél elkezdődött.

Kitűnő példa erre Arató Gergely DK-s parlamenti képviselő március 16-i parlamenti felszólalása, amelyben többek között arról beszélt, hogy „a kormány védőfelszerelés, maszk és kesztyű nélkül küldi az orvosokat és ápolókat, az egészségügyi dolgozókat a koronavírus elleni harcba„, illetve azt is kijelentette, hogy szerinte „a kormány potenciális koronavírus-fertőzötteket, sőt kontaktszemélyeket sem hajlandó tesztelni.”

Deák szerint az idő ezt az álhírt is megcáfolta, az orvostudományi egyetemek által készített reprezentatív mérés világosan rámutatott, a hatóságok sikeres kontaktkutatásokat végeztek, a járványt sikerült kordában tartani, jól kezelte a kormány a járványt.

Ugyanilyen baloldali álhír volt Szabó Tímea parlamenti kiabálása, amelyben azt állította, hogy Magyarországon halnak meg a legtöbben a koronavírus-járványban.

A tények ebben az esetben is teljesen mást mutatnak, hazánkban fertőződtek és haltak meg az egyik legkevesebben a világon a járvány következtében. Ebbe a sorba illik bele Korózs Lajos kamuvideója és Németh Athina ikertestvérének álhírbotránya is, amellyel a baloldal igyekezett a saját maga által kitalált párhuzamos valóságot hitelesnek tűnő nyilatkozattal alátámasztani – tette hozzá.

Németh Athina és testvére csupán eszközök voltak a baloldal számára, velük akarták alátámasztani azt a rosszindulatú politikai támadást, amelyet már a koronavírus-járvány kitörése óta folytatnak.

Ahogy az a hírekből is kiderült, Németh Athina egy beteges hazudozó, aki pénzért és pár perc hírnévért mindenfélét képes elmondani a kamerák előtt, így kiváló szereplő volt az MSZP és a többi baloldali párt számára annak érdekében, hogy alátámasszák az általuk terjesztett álhíreket – mondta Deák Dániel.

Ugyanez igaz az ikertestvérére is, akivel kapcsolatosan Németh Athina lánya elmondta, évekkel ezelőtti találkozásukkor édesanyjához hasonlóan nála is azt tapasztalta, hogy nem tud különbséget tenni hazugság és valóság között. Ennél jobb alapanyag nem is kell a baloldal számára, hiszen a testvérpár kitűnően fel tudta mondani a televíziókamerák előtt a hazug baloldali állításokat – mondta az elemző.

Deák Dániel arról is beszélt, hogy a 2010 előtti Magyarországot, amikor az MSZP és az SZDSZ kormányzott, „következmények nélküli országnak„ nevezték sokan.

Nagyon találó volt ez az elnevezés, hiszen jól leírta az MSZP és az SZDSZ hozzáállását az ilyen és ehhez hasonló ügyekhez. 2002 és 2010 között senki semmiért nem vállalta a baloldali kormányoldalon a felelősséget, még az ország csődközeli helyzetbe sodrásáért sem kértek bocsánatot.

Nem változott a baloldal hozzáállása az elmúlt tíz évben sem, ellenzékben sem erősségük a bocsánatkérés vagy a lemondás az egyes botrányokat követően. Így nem meglepő, hogy Korózs Lajos kamuvideója és a mostani legújabb álhírbotrány után sincsen felelős a baloldalon, az MSZP állítólagos belső vizsgálatait követően senkit sem mondattak le, senki sem kért igazán bocsánatot. Ez a politika azonban jelentős károkat okoz a pártnak, nem véletlen, hogy már szinte minden kutatás szerint bezuhant a párt támogatottsága a parlamenti bejutási küszöb alá – mondta az elemző.

A baloldal politikai tőkét remélt ezektől az álhírgyártásoktól, ugyanakkor saját magukat lőtték lábon. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a baloldal támogatottsága csökkent a koronavírus-járvány során, amely főként annak köszönhető, hogy ebben a nemzeti egységet megkövetelő válsághelyzetben sem tették félre kicsinyes politikai motivációikat, és mindenféle álhírrel, valótlan állítással igyekezték támadni a kormányzati intézkedéseket – mondta Deák Dániel.

Ez az újabb botrány tovább hitelteleníti ezeket a baloldali politikusokat és sajtótermékeket, a választópolgárok innentől kezdve egyre kevésbé fogják elhinni az állításaikat. Így például már senki sem hiszi el nekik, hogy a kormány gazdaságpolitikája sikertelen lenne, hiszen miközben például Jakab Péter Jobbik-elnök a parlamentben azt állítja, hogy félmillióan maradtak munka nélkül Magyarországon, a tényadatok és a valóság azt mutatja, hogy hazánkban jóval az uniós átlag alatt van az álláskeresők aránya és a járvány első hullámának elmúltával folyamatosan nő ismét a foglalkoztatottak száma – zárta a szavait az elemző.

Dosszié

Hozzászólások

A vendégek egy szabadrúgásgóllal bizonyultak jobbnak a hazaiaknál Horváth Gábor
A Békéscsaba nyerte meg az FC Ajka elleni rangadót
Egy döntetlen, két vereség / 3 órája
A Balatonfüredi FC, a Perutz FC és a VLS Veszprém is pályára lépett
A Veszprém döntetlent játszott, a balatonfürediek, valamint a pápaiak vereséget szenvedtek a labdarúgó NB III nyugati csoportjában vasárnap.
Gyász
„A búcsúszó, mit nem mondtál ki, elmaradt. Elmentél, de gondolatban örökké velünk maradsz.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOLTAY NÁNDOR 81 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. augusztus 13-án, csütörtökön 15 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. A gyászoló család
Emlékezzünk PANKOTAI ISTVÁNNÉ halálának 21. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy NÉMETH ISTVÁN volt Káptalantóti hegybíró életének 76. évében örökre megpihent. Temetésére 2020. augusztus 11-én, kedden 14 órakor kerül sor Káptalantótiban a Badacsonyi úti temetőben. Búcsúzzunk tőle egy szál fehér virággal. Gyászolja: felesége, lányai,unokái
"Bennünk él egy arc és végtelen szeretet, amit tőlünk soha de soha senki el nem vehet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS LUKÁCS 78 éves korában csendesen megpihent. Végső búcsút augusztus 10-én, hétfőn 17 órakor veszünk tőle a nemesvámosi református temetőben. Gyászoló család
"Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten." Drága Apukánk HORVÁTH FERENC váratlanul, tragikus hirtelenséggel 68 éves korában itt hagyott minket, pótolhatatlan űrt hagyva maga után. Kívánsága szerint Dörgicsén helyezzük örök nyugalomra, ahol drága lelke megpihenhet. Búcsúztatását 2020. augusztus 12-én 13 órakor tartjuk az alsódörgicsei temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Szeretett lányai és családjai
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MIHALIK PÉTER TAMÁS volt kézilabda élsportoló 50 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára 2020. augusztus 11-én 15 órakor kísérjük a Városlődi felső temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünket utolsó útjára elkísérik, gyászunkban bármily módon osztoznak. Gyászoló családja
"Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ LÁSZLÓNÉ szül. Berkes Ilona 94 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. augusztus 14-én, pénteken 12.30-kor kezdődő gyászmisét követően lesz a tapolcai régi temetőben. Gyászoló család
"Az emberélet röpke dráma, Csak egyszer játszák nincs több előadása." Fájdalommal tudatjuk, hogy SZABADOS JÓZSEF 2020. augusztus 1-én 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 10-én 13 órakor lesz a Dózsavárosi temetőben. Gyászoló család
Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten./Ady Endre/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy EGERVÁRINÉ dr. NAGY MÁRIA nyugalmazott főgyógyszerész 2020. július 31.-én, életének 90. évében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Végső búcsút veszünk Tőle 2020. augusztus 10-én hétfőn 10.30-kor Szigligeten a temető kápolnájában, majd ezt követően utolsó útjára kisérjük. Gyászolják lánya, veje, unokái és dédunokái
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS KÁROLY életének 79. évében csendesen megpihent. Temetése 2020. augusztus 10-én, hétfőn 14 órakor lesz a pápai Kálvária temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik temetésén részt vesznek, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Emlékezünk ZÁMBÓ ANTAL halálának 8. GRUBER JÁNOSNÉ halálának 7. GRUBER BERTA halálának 5. évfordulóján. Szeretteik
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, De Te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok…” Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁSZLÓ JENŐNÉ szül. Keszey Ilona 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 8-án, szombaton az Árpád-házi Szent Margit templomban 9.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz, a veszprémi Vámosi úti temetőben 11 órakor. A gyászoló család
"Most halálom napjaiban még egyszer összegyujtöm, amit a földön kaptam és egy utolsó lendülettel fölmutatom az égnek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMON ISTVÁN a Sarvaly Rt. nyugalmazott elnök- igazgatója 80. életévében csendesen megpihent. Temetése 2020. agusztus 7-én, pénteken 10 órakor lesz a tapolcai új temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISZIN REZSŐNÉ szül. Jánosi Mária 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 6-án 15 órakor lesz a Dózsavárosi temetőben. Gyászoló család
„A mélybe csak a tested merült el, Csak ő tűnt el a föld alatt, De lényed lényege ezer felé szóródva is köztünk marad." (Keszei István) Fájó szívvel tudatjuk, hogy VARGA SÁNDOR FERENCNÉ szül. Benis Éva 2020. július 30-án 62 évesen elhunyt. 2020. augusztus 7-én, pénteken 9 órakor kísérjük utolsó útjára a Vámosi úti temető szóróparcellájában. Emléke Örökké bennünk él. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARTA ATTILA 69 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 7-én, pénteken 14.30 órakor kezdődő gyászmise után, 15 órakor lesz a Szentkirályszabadjai katolikus temetőben. Gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy édesanyám BERECZ JÁNOSNÉ életének 83. évében váratlanul elhunyt. Utolsó útjára kísérjük 2020. augusztus 8-án, szombaton 13 órakor a tihanyi temetőben.
Fájó szívvel emlékezünk HÁRI JÁNOS halálának 30. évfordulójára. Szerető felesége, Fia és családja, dédunokája
"Jóságos szíved már egy éve pihen a föld alatt, minden érted hulló könnycsepp nyugtassa álmodat." Örök szeretettel emlékezünk SZEDLÁK RUDOLFNÉ szül.: Rosta Katalin halálának első évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, testvérem és imádott nagypapánk TILINGER FERENC Sóly község díszpolgára, volt polgármestere életének 70. évében örökre megpihent. Utolsó útjára 2020. augusztus 8-án, szombaton 15 órakor kísérjük szülőfalujában, Sólyban.
origami / 3 órája
Étkezésnél is használható szájmaszkot mutatott be egy japán étteremlánc (videó)
súlyos betegség / 4 órája
Elhunyt Ruth Gassmann, a Helga című szexuális felvilágosító filmek főszereplője
83 személy áll járványügyi megfigyelés alatt / 4 órája
Elérte a 31 főt a koronavírus fertőzöttek száma Pápán
Polgár Bettina
előrejelzés / 5 órája
A továbbiakban is maradnak a 30 fok körüli maximumok
elképesztő / 6 órája
Megnyúzták, majd megsütötték maguknak a kutyákat a migránsok
70. évforduló Nagydíja / 7 órája
Verstappen nyert Silverstone-ban