Járvány

2021.10.17. 17:58

Ukrajnában hamarosan elkezdik a 14 év fölötti kiskorúak beoltását

Hamarosan elkezdik a 14 és 18 éves közötti korosztály koronavírus elleni beoltását Ukrajnában, az ehhez szükséges dokumentumokat az egészségügyi minisztérium már elkészítette – közölte vasárnap Oleh Ruban, a fogyasztóvédelmi szolgálat kijevi részlegének igazgatója egy tévéműsorban.

A tisztségviselő azt nem tudta megmondani, hogy mikortól indulhat el ennek a korosztálynak az oltása.

Közben az országban elsőként – péntektől – a legszigorúbb, vörös járványhelyzeti kategóriába átsorolt dél-ukrajnai Herszon megye helyi vezetése arról számolt be, hogy a régióban a koronavírusos betegek számára elkülönített kórházak telítettsége elérte a 70 százalékot: pénteki adatok alapján a 2006 ágyból 1281 volt foglalt. Mikola Jakimenko, a megyei válságstáb vezetője közölte, hogy további négyszáz ágyat terveznek elkülöníteni. Szavai szerint orvosi oxigénből 2-4-szer többre van szüksége most a betegeknek, mint a korábbi járványhullámok idején, mert most súlyosabb a betegség lefolyása.

Herszon után hétfőtől újabb négy megye – Odessza, Zaporizzsja, Dnyipropetrovszk és Donyeck – kerül át a vörös besorolásba. Kárpátalja és a főváros, Kijev egyelőre még a jelenlegi legenyhébb, sárga kategóriában van.

Andrij Szadovij, Lviv (Lemberg) polgármestere bejelentette, hogy hétfőtől a nyugat-ukrajnai városban is szigorú korlátozásokat vezetnek be: az iskolákban november 1-jéig oktatási szünet lesz, bezárnak az óvodák is. A kulturális és sportlétesítmények, bevásárlóközpontok, vendéglátó egységek csak akkor működhetnek, ha az alkalmazottak és a látogatók be vannak oltva, vagy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel rendelkeznek, és a helyiségekben a férőhelyeket legfeljebb a feléig tölthetik meg. A vendéglátóhelyek a fenti feltételek mellett is csak este 11 óráig tarthatnak nyitva.

A vörös kategóriába sorolt régiókban a szabályok szerint a mozikat, színházakat, múzeumokat, bevásárló- és szórakoztató központokat, vendéglátóipari egységeket, piacokat, edzőtermeket és uszodákat csak azok látogathatják, akik megkapták a védőoltás mindkét dózisát, továbbá azok az oktatási intézmények működhetnek a szokásos módon, ahol az alkalmazottak száz százaléka teljes védettséggel bír.

Ukrajnában vasárnapra 11 288-cal 2 635 170-re nőtt az azonosított új fertőzöttek száma, az elhunytaké 219-cel 60 633-ra, az aktív betegeké pedig több mint 7500-zal 248 540-re.

Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 6 467 945-en kapták meg valamely védőoltás mindkét dózisát a 42 millió lakosú Ukrajnában. További 1 454 470-en még csak az oltás első dózisát vették fel. Szombaton 82 200 embert oltottak be az országban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában