Jemeni polgárháború

2019.04.09. 13:22

UNICEF: sok gyerek halt meg a légitámadásban

Az akciót abban az időben hajtották végre, amikor a diákok az osztályokban voltak.

Legalább tizennégy gyerek halt meg a szaúdi vezetésű arab koalíció hétvégi légitámadásában Jemenben, több sebesült állapota pedig válságos – áll az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) keddi közleményében.

A támadást, amelyet két iskola közelében hajtott végre a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció légiereje, az UNICEF hivatalosan is elítélte, a közlemény szerint 16 gyerek állapota továbbra is válságos.

Geert Cappelaere, az UNICEF közel-keleti és észak-afrikai igazgatója kiemeli, hogy a légi csapást abban az időben hajtották végre, amikor a diákok az osztályokban voltak. A közlemény hozzáteszi, hogy a sebesült gyerekek nagyrésze kilenc év alatti, és egy közülük azóta a kórházban belehalt a sérüléseibe.

„Nehéz elképzelni a borzalmat, amelyet a gyerekek átéltek – és azt a szörnyűséget és bűntudatot is, amelyet a szüleik érezhetnek, mert azt tették, amit bármelyik szülő tett volna: iskolába küldték a gyerekeiket” – idézi a közlemény Cappelaere szavait, hozzátéve, a hadművelet eltántoríthatja a családokat attól, hogy iskolába járassák a gyerekeiket.

Vasárnap a lázadó húszik ellenőrzése alatt lévő főváros ellen a kormányt támogató arab koalíció ismét légi csapást hajtott végre. Ez a nap Jemenben munkanap, így az iskolákban is tanítás folyt.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi síita lázadók, valamint a Szaúd-Arábia és egyéb arab országok által támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között.

A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormányerőket támogató arab koalíció, miután a húszi lázadók elfoglalták az ország északi részének nagy részét és a fővárost, Szanaát is, elűzve a nemzetközileg elismert kormányt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában