Paramilitáris szervezet

2018.03.12. 11:26

Vádat emelnek a Magyar Nemzeti Arcvonal ügyében

A MNA-val összefüggő házkutatás során történt a bőnyi rendőrgyilkosság is. A mostani vádemelés nem a gépkarabéllyal a rendőrökre tüzelő Győrkös István ügyében történt, hanem a szervezet tagjainak lakóhelyén megtalált lőfegyverek miatt.

Forrás: mti

Vádat emel a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) nevű szervezet ügyében hétfőn a Fővárosi Főügyészség – közölte a fővárosi főügyészhelyettes.

Fürcht Pál azt írta, a vádirat szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyén lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, míg nyolcadik társuk engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre.

A rendőrség a Terrorelhárítási Központ munkatársaival 2016 őszén több helyszínen – Jászberény, Galgaguta, Bőny – tartott házkutatást, amelyek során több mint harminc lőfegyvert, több ezer lőszert, lőfegyverdarabot, valamint az egyik vádlottnál csaknem egy kilogramm robbanóanyagot találtak és foglaltak le.

Közölték, a vádlottak közül két férfival szemben a főügyészség közösség tagja elleni erőszak előkészülete miatt is vádat emel, mert 2015-ben és 2016-ban részt vettek a szervezethez köthető internetes oldalakon – gyűlöletkeltésre alkalmas – migráns- és zsidóellenes cikkek közzétételében.

A szélsőséges politikai nézeteket valló szervezet emellett katonai jellegű táborokat is tartott a tagjainak, azokban a résztvevők a harcászati kiképzések, erőnléti edzések, küzdősportképzés mellett „ideológiai képzést” is kaptak.

A cikkek, a tagok toborzása, valamint a katonai táborok és kiképzések magukban hordozták az említett csoportokhoz tartozó személyek elleni konkrét, erőszakos fellépés veszélyét – tették hozzá.

A Fővárosi Főügyészség a nyolc vádlott ellen lőfegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal való visszaélés, valamint közösség tagja elleni erőszak előkészülete miatt nyújt be vádiratot az illetékes bíróságra.

Tavasz ősszel egy, az MNA-val összefüggő házkutatás során történt a bőnyi rendőrgyilkosság, amelynek ügyében decemberben már vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség. Tavaly október 26-án reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki Győrkös István, a paramilitáris szervezet alapítójának bőnyi házához, ahol a tulajdonos gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le rájuk és a gyanú szerint megölt egy rendőrt, Pálvölgyi Pétert.

A rendőrök is használták szolgálati fegyverüket, és eközben megsérült az idős lövöldöző.

Borítókép: Résztvevők – köztük az MMA tagjai – a szónokot hallgatják az Egységes Magyarország Mozgalom Becsület Napja alkalmából tartott rendezvényén a Magyar Cserkészszövetség nagykovácsi parkjában 2010. február 13-án

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában