ország

2020.11.27. 19:07

Zsúfolásig tele vannak a villamosok Budapesten a veszélyhelyzet idején (fotók)

A főváros baloldali vezetése a kormánydöntés ellenére nem hajtotta végre az előírt járatsűrítést.

Forrás: Origo

Fotó: Csudai Sándor

Elképesztő tömeg volt a budapesti 4-6-os villamoson és a megállókban a péntek délutáni csúcsforgalomban – sőt, már kora délután is. Az Origo fotósa a körúti megállóknál is azt látta, hogy tömve volt a megálló és a villamos is, ami a járványhelyzet idején nagyon veszélyes. A kormány döntött november elején, hogy a járvány elleni védekezésért sűríteni kell a tömegközlekedési járatokat, de a főváros baloldali vezetése – talán felelőtlenségből, talán valamilyen rosszul értelmezett, meglehetősen kártékony politikai megfontolásból ezt nem hajtotta végre.

A Blaha Lujza téren készült péntek délután ez a fénykép. Jól látszik, hogy a széles megálló tele van, annyian várakoznak Budapest egyik legforgalmasabb vonalán, a 4-6-os villamosra.

Fotó: Csudai Sándor / Origo

Valószínűleg az is hozzájárul ahhoz, hogy ekkora tömeg alakult ki, hogy vannak, akik inkább nem szállnak fel a villamosra, mert az zsúfolt, ezért megvárják a következőt, hátha azon több hely lesz. Ez látszik fényképünkön is: nemhogy ülő, de álló hely is alig van már a villamoson. Mindez járványhelyzetben. Az utasok tisztességesen viselik a maszkot, tehát ők mindent megpróbálnak megtenni, hogy ne fertőződjenek meg – de a védőtávolságot képtelenség tartani.

Fotó: Csudai Sándor / Origo

Megmutatjuk, hogy mi a helyzet a Corvin-negyed megállónál:

Fotó: Csudai Sándor / Origo

A kormány november elején, a járvány elleni védekezés részeként döntött arról, hogy sűríteni kell a tömegközlekedési járatokat. A főváros azonban ezt nem tette meg. Budapest Főváros Kormányhivatala a héten megállapította, hogy járatai 91 százalékán még mindig nem sűrített a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Hozzátették, a BKK-nak harmadik alkalommal sem sikerült értékelésre alkalmas szakmai tervet benyújtani, ezért ismét felszólították a fővárosi céget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában