ORFK

2022.04.04. 12:35

137 szabálysértési és 247 büntetőeljárás indult a választással kapcsolatban

A kampányidőszak kezdetétől, február 12-étől vasárnap éjfélig a rendőrségen országosan 247 büntetőeljárás, valamint 137 szabálysértési eljárás indult a választással összefüggésben – közölte a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn.

Közleményükben azt írták: a büntetőeljárások közül 66 hamis magánokirat felhasználása, 58 rongálás, 52 választás rendje elleni bűncselekmény, 23 lopás, 20 garázdaság, öt rágalmazás, négy zaklatás, 19 pedig más bűncselekmények miatt indult. A rendőrök 18 embert hallgattak ki gyanúsítottként. Jelenleg 228 ügy van folyamatban, 19-ben befejezte az eljárást a nyomozó hatóság. Két esetben zárult bíróság elé állítással az ügy, nyolc alkalommal határoztak a feljelentés elutasításáról, nyolc nyomozást más szervhez tettek át, míg egy ügyben felfüggesztették az eljárást.

A 137 szabálysértési ügy közül 125 tulajdon elleni, négy garázdaság, kettő az egyesülési, gyülekezési szabadság megsértése, kettő gyülekezési joggal visszaélés, négy pedig egyéb szabálysértés miatt indult – írták.

Borítókép: Egy férfi a szavazófülkében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei 04. számú szavazókörzet 001-es számú szavazókörében az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson Debrétén 2022. április 3-án. Fotó: MTI/Vajda János

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!