Öskü

2016.03.02. 17:32

Nem kell többé koromsötétben várniuk a buszt az ösküieknek

Öskü – Nem kell többé a sötétben várakozniuk a menetrend szerinti járatokra a helyieknek, az önkormányzat ugyanis saját forrásból egy napelemes köztéri lámpát telepített a 8-as főút melletti buszmegállóhoz.

Szabó Péter Dániel

Régi probléma volt Öskün, hogy a falu határában, a 8-as főút mellett található buszmegállóban a kora reggeli és esti órákban szinte koromsötétben kellett várakozniuk az érkező járatokra az utasoknak. Ez a balesetveszély miatt azért is jelentett problémát, mert több alkalommal előfordult, hogy a buszsofőrök egész egyszerűen nem vették észre a sötétben várakozó helyieket, így – mivel leszálló sem volt a falunál – meg sem álltak az út menti megállónál.

A helyzeten a 8-as főút komplex fejlesztésének részeként létrejött külön szintű csomópont sem segített, hiszen a buszmegálló ugyan buszöböllé bővült, ám a közvilágítás továbbra sem volt megoldott.

Ángyán Tamás polgármester az ösküi buszmegállóban. Jobbra a napelemes köztéri lámpa
Fotó: Szabó Péter Dániel

Ezen a helyzeten szeretett volna változtatni a kistelepülés önkormányzata, amikor saját forrásból napelemes köztéri lámpát vásárolt, s telepített a napokban a megállóba. – Az itt lakók biztonsága érdekében döntöttünk a beszerzés mellett. Nincs szükség külön karbantartásra, a közvilágítási rendszer automatikusan fel-, illetve lekapcsolja a világítást, amint érzékeli, hogy kevesebb, illetve több napfény éri az energiát biztosító elemet – mondta el lapunknak a helyszínen Ángyán Tamás polgármester, aki hozzátette, az eddigi tapasztalatok jók, az emberek örülnek a fejlesztésnek, a lámpa pedig elegendő fényt biztosít a várakozó utasoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!