Otthon

2015.05.11. 16:23

A családtagok szívesen ücsörögnek majd a tó partján

Hegymagas - A nyári melegben jólesik a vízparton tölteni az időt. A legszerencsésebb, aki ezt naponta megteheti, akinek saját medencéje vagy kerti tava van.

Tóth B. Zsuzsa

Első pillantásra kemény munkának tűnhet egy kis tó kialakítása és fenntartása, Szásziné Horváth Henrietta természetvédelmi szakmérnök, agrármérnök szerint azonban érdemes belevágni.

A tónak legalább néhány négyzetméternyi szabad területet keressünk a kert, udvar védett részében. A vízfelületnek ugyanis minimum három négyzetméternek ajánlott lennie, hogy tiszta maradjon.

Azzal is számoljunk, hogy a tóparti növények újabb pár négyzetmétert elfoglalnak majd. A tavat saját kézzel is kiáshatjuk, ha van egy kis erőnk, kitartásunk. Lehet fokozatosan mélyülő, egyik partján lépcsőzetesen, hogy nagy cserepekben oda süllyeszthessük majd a vízinövényeket.

Üde színfolt a kerti tó. A képen Szászi Titanilla gyönyörködik az aranyhalakban

Amennyiben egy öbölben egészen sekély, a partra futó részt ki tudunk alakítani, akkor sosem fogunk szembesülni azzal, hogy a kisállatok élete tragikus véget ér. A sünök és gyíkok, fiatal madarak ugyanis könnyen csapdába esnek egy meredek falú tónál. A sekély part kialakítása esetén a fürödni és inni leszálló madarakban is gyönyörködhetünk majd. Legyen azonban legalább egy pontja a tónak, amely minimum egy méter mély, hogy az aranyhalak a téli időszakban is elférjenek a vastag jég alatt.

A tó fenekére terítsünk agyagot, homokot, hogy a ráfektetendő tófólia ne sérüljön meg. A képen látható tó oldalát kitapasztották nedves homokkal, és arra geotextiliát is tettek a tófólia védelme érdekében. Fóliát egyébként ma már könnyű beszerezni itthon is, érdemes speciális tófóliát vásárolni, amely vastag, így hosszú évekig ellenáll a tűző napnak, fagynak. A tó vízszintje fölött ugyanis pár centi szélesen ki lesz téve az időjárásnak. Akkor is, ha részben az esztétikai okok miatt a szem elől azon a részen körben eltakarjuk a terméskövekkel.

Aki vállalkozó szellemű, készíthet csobogót is a tó mellé, vagy bele a vízbe. A folyamatos oxigénpótlásnak örülnek majd a halak, növények. Ezt kombinálhatjuk szűrőrendszerrel is, amely megfelel a tó méretének. Ma már biológiai szűrők gazdag választéka kapható, azokkal a káros algákat is el tudjuk pusztítani vegyszerek nélkül.

Bátran telepítsünk a tóba halakat is, amelyek aztán elszaporodnak, és olyan szelídek lehetnek, hogy a kezünkből esznek egy idő után. Kifejezetten etetni egyébként nem szükséges a halakat, megélnek a víz felszínére eső rovarokon. A saját kedvünkért persze adhatunk nekik kevés száraz kekszmorzsát, hogy megszelídüljenek.

A szaporodni vágyó békákra ne tekintsünk rossz szemmel, az ebihalak tisztítják a tó vizét, kifejlődve pedig eltűnnek. A környéken tovább végzik hasznos tevékenységüket kertünk rovar- ellenségeinek, meztelen csigáinak irtásával. A tó kialakítását követően a partjára tegyünk egy padot, esetleg nagyobb lapos követ, hiszen sokat fogunk ott ücsörögni, beszélgetni, töltődni.

A vízpartot ültessük be odaillő növényekkel, például sásliliomfélékkel, gyékénnyel, békabuzogánnyal, dísznáddal. A partra közvetlenül az alacsonyabbakat, attól távolabb a magasabbra növőket. Árnyékos területen praktikus például az árnyékliliom, tűző napon pedig megél a kálmos, a nőszirom. A vízbe gyönyörű tavirózsát ültethetünk edénybe, számos fajtájuk közül a különböző mélységekbe alkalmasak sok színváltozatából választhatunk. De szép a pénzlevelű lizinka, a sárga vízitök, a vízen úszó vízisaláta ugyancsak jól mutat.



Címkék#kerti tó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!