Otthon

2016.10.17. 08:46

A legkisebbek birodalma: fő szempont, hogy minél nagyobb legyen

- Sokan esnek még mindig abba a hibába, hogy lakásuk legkisebb helyiségét hagyják a gyerkőcnek. Bár kiskorában ott van mindig a csemete is, ahol a szülők, de később a gyerek tölti a legtöbb időt a szobájában – vázolta a legfontosabb problémát a gyerekszoba kialakítása kapcsán Szabó Bernadett lakberendező. A szakemberrel a családok legifjabb tagjának fő életteréről beszélgettünk.

Kiss Gyöngyvér

Elöljáróban, a fentiekben már említett nagy tér jelentőségét hangsúlyozta Szabó Bernadett, majd a továbbiakban felhívta a figyelmet arra is, ne a gyerekszoba legyen lakásunk azon pontja, amelyen keresztül egyéniségünket prezentáljuk. Kiemelte, amikor megszületik a gyerek, ne arra törekedjünk, hogy szobája 20 éves korában is tetsszen neki, kb. 6 évre érdemes előre gondolkodni. Így a 12 év alatti csemetéknek mindenképpen érdemes tarka, játékos, vidámságot sugalló helyiséget kialakítani, ahol az ő kis birodalmában kedvenc mesefigurái, vagy az érdeklődési körét idéző minták várják.

Szabó Bernadett

- A csecsemőknél alapfelszerelésnek számít a kiságy, a pelenkázó és a kiskomód, s mindnél a legfontosabb tényező a biztonság. Ha a sarkok nincsenek lekerekítve, szereljünk fel sarokvédőket, illetve a kiságyaknál felhívom az ügyfeleim figyelmét a gyerekbarát festék jelentőségére is. A gyerekágyban előnyös, ha minél inkább természetes, pamut alapanyagú kellékek várják a kisbabát, s plüssökkel kiegészítőként is nagyon szeretem feldobni a szobát – vázolja a szakember. Nem mellékesen megjegyezi, hogy természetesen egy gyerekszoba esetében is a jövendőbeli szülők elvárásait kell először felmérni, a lakberendező csak aztán tud tervezni. Például a babaágyak közül egyre népszerűbb az anyuka ágyához csatolható babaöböl, sőt az is előfordul, hogy egy család a bölcsővel készül az új jövevény fogadására, ezek a megoldások mindig a szülők mentalitásán múlnak.

- Már a tervezés fázisában foglalkozunk a fényekkel. Minimum egy általános fényt és helyi megvilágítást is érdemes felszerelni a szobába, s a gyerkőcnek érdemes kialakítani fényerőszabályzós lámpát vagy éjszakai irányfényt ugyanis a kicsik nagyrészt igényli, hogy elalváskor valami világítson – mondja Szabó Bernadett. S ha már foglalkoztunk a megvilágítással nem mellékesen felhívja a figyelmet a színek jelentőségére is:

- Nagyon fontos, hogy a gyerekszoba színes legyen, régóta divatosak a rajzok, falmatricák, illetve kevésbé elterjedtek, de nagyon jó szolgálatot tudnak tenni, a poszterek. Kisiskolás gyerekek kuckójába a Földről szeretek egy-egy nagy posztert betenni, hiszen ezek által játékosan juthatnak olyan ismeretekhez, amelyeket lexikonok segítségével nem valószínű, hogy szívesen elsajátítanának A tapéta más érzetet ad a falnak, jóval melegebb, ami egy gyerekszobába szintén előnyös lehet – mondja a lakberendező. S immár felhozhatunk egy másik hasonló példát is, szintén nem trendi, ám a hőérzet szempontjából nagyon hasznos eszköz: a padlószőnyeg.

Bár mostanában ettől a padlóburkolattól is ódzkodnak az emberek, pedig a gyerekszoba esetében a szakember szerint figyelni kellene arra is, hogy a csemete általában a földön játszik, a laminált parketta pedig hideg. Ha azonban mégis adott a laminált megoldás, ajánlott beszerezni egy felvehető, hordozható játszószőnyeget. S ha mégis szeretnénk plusz hőforrást, könnyen a parketta alá tehető az infra fűtőszálas padlófűtés, amely már garantáltan megvédi a kicsit a felfázástól.

Szintén sarkalatos pontja a gyerekszoba kialakításának a bútorozás, amivel kapcsolatban szintén a túlzsúfoltság elkerülésére hívja fel a lakberendező a figyelmünket.

- Szerintem a lényeg, hogy legyen sok polc a játékoknak, könyveknek. A ruhák úgyis cserélődnek, nem kell azokra nagy szekrényeket szánni – javasolja, megjegyezvén, hogy érdemes figyelni arra is, hogy térszerkezetileg nem jó, ha nagyon felfelé pakolunk, hiszen az összenyomás érzetét kelti. Ezért is inkább alulra kellene rakodni. - Polcrendszerek, tárolórendszerek, rekeszek, kihúzható ládikák vödrök szépek és hasznosak is lehetnek egyben, hiszen könnyen pakolhatunk ezekbe, s már 8-10 hónapos kortól előszeretettel kutakodik bennük gyerkőcünk is. Szintén nagy kedvencem a kiegészítők közül a babzsák. Amellett, hogy rendkívül vidám hangulatot sugall, kiválóan hasznosítható. Újszülötteknél a szoptatáshoz remek ülőalkalmatosság, később pedig már a csemete is élvezi, ahogyan felveszi a teste formáját, imádnak benne aludni, olvasni, tanulni

Egy nagyobb szobába bekerülhet akár hinta, mászógyűrű, gumiállat, fitball Bármi mozgáskoordinációt segítő dolog, amiket több gyerek esetében mindenki nyugodtan használhat. Szerintem ugyanis nem kellene annyira ódzkodni attól sem, hogy egy szobába kerüljenek a gyerekek. Sok esetben próbálom megbeszélni ügyfeleimmel, hogy inkább egy nagy gyerekszobát alakítsanak ki, mint két kisebbet, ebben az estben is szükséges a gyerekek saját területének meghatározása ez történhet akár különböző színnel, hogy csak optikailag válasszák el a területet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!