Halsütés egyszerűen, akár otthon

2018.10.16. 20:00

Pisztráng- és halfesztivál: Az udvaron is királyi lakoma készülhet

A Pisztráng- és halfesztivál egyik leglátogatottabb eseménye a halsütő verseny volt a plébánia udvarán. A zsűri véleménye szerint a megmérettetésen bebizonyosodott, hogy ilyen egyszerű körülmények között is remek ízek készülhetnek.

Tóth B. Zsuzsa

A MÁV Zrt. csapata minden közösségi főzésen részt vesz, nem hiányozhattak a halsütő versenyről sem

A plébánia udvarán többen helyben füstölték a halat vagy egyéb hozzávalókat, mások már előző nap elkészítették a szószokat, előrelátóan kifogták a repetázók haladagjainak valót. Amint azt a halszentelés során Szakács Péter atya elmondta, amikor azt kérdezik tőle, hogy pap létére miért horgászik, azt szokta válaszolni, hogy Isten ezt parancsolta. Hiszen Szent Péter apostolnak azt mondta, az első halat, amely a horgodra akad, húzd ki, hozd ide, mert a szájában lesz egy ezüstpénz.

– Ez így történt, én pedig gyermekkorom óta horgászom. A kemencében egy közel nyolckilós csuka sül most éppen bükkfa parázson, szalonnával – mondta Péter atya.

A versenyen több, már rendszeresen főző-sütő csoport is megméretett. A Demi Dark csapata denaturáltszesz-égőn, helyben füstölte a halat, fűszerágyon. A fűszerkeverékben rozmaring, bors, édeskömény, boróka is volt, két alufóliaréteg közé került. A felső fóliát megszurkálták, arra fektették a halakat. Nagyjából 18 percen át füstölték azon a rozmaringgal, borssal, olívaolajjal a helyszínen bepácolt halakat. Othello-lekváros, túrós gombócos, zelleres körítést kapott. A grillezésre, sütésre kiváló „nagy zöld tojás”-ban édesburgonyával, friss citromfűvel a hasában, kívül száraz fűszerek keverékével megszórt hal sült. A Kocapecásoknál sütőtökös tócsnival körítve készült a hal.

A plébániaudvarra épített kemencében Péter atya idén is megsütötte a saját maga által
kifogott halat Fotó: Tóth B. Zsuzsa / Napló

A tócsniban a krumpli helyére sütőtök került, liszt, tojás, só, bors, fokhagyma és petrezselyem vagy snidling ment még a tésztába. A Tapolcai Nebulók a grillezett pisztránghoz Izabella szőlődzsemet, bacont, pirított csilis mandulát adtak. Salátaágyra fektették a halat, füstölt szőlőszemek társaságában. Jól bevált recept alapján sütött az ERT egyesület. Zöldborsós, brokkolis, krémsajtos mártással kínálták a gránátalmás pácot kapott halat. Nem sajnálták tőle a citromot, petrezselyemzöldet, de a pirított mandulát sem. A halszeleteket nagy gondossággal szálkázták, hogy a fogyasztók majd maradéktalanul átadhassák magukat az ízeknek. Hagyományos módon, sóágyon sütötte a pisztrángot a Szent Donát Gasztro Team, de a biztonság kedvéért korábban próbasütést végeztek otthon. A Pál utcai fiúk tárcsán sütötték a halat, de fogas szintén került az asztalukra, és csülökpörköltet is rotyogtattak bográcsban a maguk örömére.

Az elkészült ételek nemcsak finomak voltak, hanem azokat ízlésesen is tálalták a csapatok

A versenyen a zsűri elnöke Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója bírált, mellette Somogyi Zsolt gyógyszerész, Deli Ferenc és az egyházközség képviselő-testülete elnöke segédkezett.

Kálomista Gábor véleménye szerint azon szerencsések, akik a plébániaudvaron az idei évi halsütő versenyen kaptak kóstolót, remek, különleges ízeknek örülhettek. – Egészen kiválóak a halak, minőségi ízvilágot képviselnek. Látszik, hogy akinek van hozzá tehetsége, adott a szorgalma, valamint szeret sütni, az ilyen körülmények között is helyt tud állni. Kitűnő gasztronómiai élmények sorát éljük át, hibát nem találtunk az elkészült ételek fogyasztása során. Mind-egyik étel állaga kiváló. Magas a színvonal, gyönyörű, a festményekhez hasonlító a tálalás. Meglepő, de kitűnő volt például a gránátalmás, zöldborsós pürés párosítás, nagyon finom a zöld pesztós, valamint a házi Izabella lekváros ugyancsak– mondta Kálomista Gábor.

A MÁV Zrt. csapata minden közösségi főzésen részt vesz, nem hiányozhattak a halsütő versenyről sem

A versenyen első helyezett lett a Kocapecások Őszikék fantázia nevű halétele, második a Demi Dark Othello és Desdemona haltálja, harmadik pedig az ERT autósainak zöldborsós pisztrángja.

A köz javára sütöttek halat és különdíjat kaptak a Halkalózok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!