takarékosság

2021.02.07. 07:00

Szellőztetni gyakran, fűteni okosan kell

Még javában tart a fűtési szezon, hiába várjuk annyira a tavaszt. Az ésszerű, gazdaságos üzemeltetéssel, fűtéssel sok pénzt spórolhatunk meg. Érdemes megfogadni néhány jó tanácsot.

Tóth B. Zsuzsa

Napközben engedjük be a nap sugarait. Spórolhatunk, és a hangulatunknak is jót tesz Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ha több fokkal lejjebb vesszük a termosztátot, amikor elmegyünk otthonról, már azzal is spórolunk. A ritkábban használt helyiségekben teljesen lecsavarhatjuk a fűtést, ahol pedig távfűtéses lakásokban felesleges a radiátor, ott szereltessük le. Első pillantásra takarékosnak tűnik az a megoldás, ha túl nagy különbséget tartunk a nappali és az éjszakai hőmérséklet között, azonban ilyenkor nem kevés forinttal gyarapítjuk a fűtésszámlát. Télen, hidegben a falak könnyen áthűlnek, otthonunk újbóli felfűtése pedig jóval több energiát használ el, mint ha folyamatosan közel azonos hőmérsékleten tartottuk volna a lakást. Különösen fontos ez a fürdőszobára. Ha csak használat előtt fűtjük fel a helyiséget, a levegő ugyan átmelegszik, a falak és a bútorok viszont hidegek maradnak. Ennek lehet a következménye, hogy tartósan nedves lesz a helyiség.

Az új generációs gázkazánok jóval kevesebbet fogyasztanak elődeiknél. Termosztátból is érdemes új fajta, előre beprogramozhatót beszerezni. A reggeli ébredésre, a délutáni hazaérkezésre, az esti fürdésre előre beállíthatjuk vele a kívánt hőfokot, de lehetőleg ez ne különbözzön néhány foknál többel az alaphőmérséklettől. Nem mindegy az sem, hogy otthonunk melyik helyiségében van a termosztát.

Lehetőleg az épület központi részén, mellmagasságban helyezzük el. A korszerű darabok lépcsőzetesen közelítik meg a beállított hőfokot, nem hoznak létre túlfűtést, és kis ingadozással tartják a beállított hőmérsékletet. Nagyobb épület esetében érdemes a fűtési hálózatot több zónára bontani, és mindegyiket külön termosztáttal felszerelni. A termosztatikus szelepekkel egyidejűleg, helyiségenként vezérelhető a fűtés. A nappalit célszerű 21 Celsius-fokon tartani, a konyhában elég 20 fok is, a helyiség úgyis hamar felmelegszik, ha sütünk, főzünk.

A hálóban az ennél alacsonyabb hőmérséklet az ideális, a csecsemők szobájában azonban legyen 23 fok. Mindenkinek más a hőérzete, de a legtöbb helyen ennél melegebbet tartanak. Jó tudni azonban, hogy ha csak egyetlen Celsius-fokkal lejjebb vesszük a lakás hőmérsékletét, hat százalékkal csökkenthetjük energiafelhasználásunkat és fűtésköltségünket. Ma már olyan okos fűtésvezérlési rendszerek is léteznek, amelyek a külső hőmérséklethez viszonyítva optimalizálják otthonunk hőmérsékletét, és akár távolról, mobiltelefonunkról is vezérelhetők.

Napközben engedjük be a nap sugarait. Spórolhatunk, és a hangulatunknak is jót tesz
Fotó: Shutterstock

Hiába fűtünk azonban, ha a nyílászárók mellett kiszökik a meleg, beáramlik a hideg. Érdemes a szigetelést ellenőriztetni és kijavíttatni, a befektetés hamar megtérül. Hasznosak a radiátorok mögé helyezhető hőtükrök is, az eredendően fölfelé áramló hőt a szoba belsejébe irányítják. Gyakori hiba az is, hogy bútorral vagy a fűtőtesten szárított ruhával elzárjuk a hő útját. Nem ajánlott folyamatosan bukón hagyni az ablakot sem. Télen szellőztessünk gyakran, de rövid ideig. Kitárt ablakokkal, letekert fűtés mellett. Ha folyamatosan billenőn hagyjuk az ablakot, lehűlnek a közelében levő falfelületek, és a rájuk csapódó pára miatt könnyen penész képződik.

Esténként érdemes lehúzni a redőnyöket, behúzni a függönyöket, ez plusz hőszigetelést jelent. Napközben engedjük be a nap sugarait. Egy kicsit spórolhatunk és a hangulatunknak is jót tesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!