Otthon

2017.07.17. 15:10

Igénytelenek, mégis díszítenek - Bemutatjuk a szerencsevirágot

VESZPRÉM Amennyiben kevés időnk van a kert gondozására, de szeretnénk, ha az virágoktól lenne színes, válasszunk igénytelen fajtákat.

Tóth B. Zsuzsa

Ezek közé tartozik például a lóheréhez hasonló levelű, egyszerűsége mellett is mutatós szerencsevirág, amelynek zöld és vörös levelű faj-tája egyaránt közismert már nálunk.

Szinte a gyomokhoz hasonlóan igénytelen, gyorsan növő kerti növény. Érdekes módon azonban a zöld levelű fajta többet és színesebbet, lilás rózsaszínűt virágzik, míg a bordó levelű kevesebbet és fehéret. Szaporítása azonban mindkettőnek roppant egyszerű. A talajban kis gumó- féléket növesztenek.

Igénytelen növény, de más-más színű virágot hoz a bordó és a fehér levelű szerencsevirág
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Azokat ősszel gondosan szedjük ki, mert erős, hideg télben megfagynak. Enyhe téli időben képesek áttelelni, és tavasszal kikelnek. Ha úgy döntünk, hogy nem kockáztatunk, és kiszedtük, télre tegyük hűvös helyre a gumókat, hogy ne száradjanak ki, aztán tavasz-szal majd ültessük el.

Azonban, ha nem a kertbe ültettük, hanem edénybe, abban az esetben akár cseréppel, virágládával együtt is teleltethetjük a szerencsevirágot, akkor még egyszerűbb dolgunk van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!