Marika és Tibi nem hagyják veszni az értékeket

2018.11.14. 07:00

Új életre kelt a régi diszeli présház

Az egész talán akkor kezdődött, amikor Marika és Tibor Monostorapátiból az annál még csendesebb vidékre, a közeli erdős hegyoldalba vágyott.

Tóth B. Zsuzsa

présház példás módon újult meg mostanra, a vendégek szívesen bújnak el itt a világ elől – mondja Marika

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Varga Mária és Kóczián Tibor a Csobánc-hegy melletti Hajagos oldalában találtak egy öreg parasztházra, azt újították fel saját részükre, nagyrészt kétkezi munkával. Aztán amikor megtudták, hogy eladó a szomszédos telek, megvették, hogy ne építsen arra senki, hiszen annyira szép a kilátás a Csobáncra és a Szent György-hegyre. Később a másik szomszéd meg az öreg présházát kínálta megvételre, ők pedig örömmel kaptak a lehetőségen.

A présház példás módon újult meg mostanra, a vendégek szívesen bújnak el itt a világ elől – mondja Marika Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Mostanra példásan, az értékek megőrzése figyelembe vétele mellett újították fel a Dobrovics-birtok 1892-ben épült, gyönyörű és legalább olyan szép fekvésű épületét, amelyet azonban nem saját maguknak, hanem inkább vendégháznak szántak. A náluk megszállók pedig élvezik a csendet, az erdő közelségét és nosztalgiázhatnak az öreg présházban, a nagyszülők bútoraira emlékeztető régi, szépen felújított darabok láttán. Marika gyermek- és nőiruha-készítő, de amikor kellett, segített az évtizedek alatt elburjánzott növényzet kiirtásában, a burkolásnál. Bútort csiszolt és festett, no meg persze ő varrta a lakástextileket. Vezeti a vendégházat és mindezek mellett egy gyógynövényüzletben is kisegít.

Tibi sem kőműves vagy asztalos, hanem fuvaros, de afféle ezermesterként sok mindenhez ért. Sok minden más mellett például parkettázott, felújította a régi, öreg, még megmenthető parasztgerendákat. Folyamatosan gondoskodik róla, hogy a hegyi út járható legyen. Méretes bazaltkövekből szalonnasütőt alakított ki, és sosem dől hátra elégedetten, nem nyugszik, mostanában egy kerti dézsafürdő megvalósításán töri a fejét. A hatalmas, öreg hordók szerinte kiválóak lesznek erre a célra és őt ismerve nem lehet kétségünk a tökéletes megvalósítást illetően sem.

Rengeteg munkán vannak túl mostanra, de mivel azt mondják, egy családi ház sosincs készen, nagy valószínűséggel kettő pedig pláne ad munkát számukra a jövőben is. A hetven négyzetméteres, bazaltkőből kirakott pince oldalát homokfúvóval kellett megtisztítani, a földes padozat helyére térkő került. A helyben talált, ESTMGY és GEP 1893 feliratos téglákat is beépítették, a szellőzőnyílásokban vonzzák a tekintetet. A pince előtt alacsony mellvéd készült bazaltból, jólesik ott elücsörögni és gyönyörködni a kilátásban egy pohár bor mellett. A pince ilyen szempontból debütált, sikeres borkóstolók helyszíne. A felette kialakított présház teraszáról Marikáék már sümegi tűzijátékban is gyönyörködtek.

A présház nyílászáróinak szinte mindegyike eredeti, Tibiék meghagyták azokat, akkor is ha szelelnek kissé. Inkább télre kivehető szigetelt ablaküveget tesznek bele, nyárra meg szúnyoghálóra cserélik azt.

A kódisállás szépen faragott homlokzatdísze fogadja az érkezőt Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Ahol pedig mindenképpen cserélni kellett, ott is hűek maradtak az eredeti nyílászárókhoz. Sőt, a présház elosztásához ugyancsak ragaszkodtak, de a mai kornak megfelelő igények figyelembevétele mellett. Így a konyha maradt a helyén, régi bútorokkal, kihúzható gyúrótáblás tálalószekrénnyel rendezték be. Öreg sparheltet vettek a még eredetibb hangulat érdekében. Ugyan eddig nem használták, de mint a többi régi szép berendezési tárgyat, maguk tisztították, újították fel.

Jól kihasználható az ablakfülke, amely öreg ajtajával díszíti is egyben a konyhát. A tágas szobába régi, német stílusú, kézzel festett bútorokat vásároltak, hihetetlen jó állapotban leltek rájuk. A földes padlót arra hajazó, meleg hatású járólap imitálja. A klímát csak akkor szereltették be, amikor bebizonyosodott, hogy ennyivel meg kell alkudniuk. Bár a ház kellemesen hűvös nyáron, a vendégek gyakran ablakot nyitnak. A régi parasztgerendák közül amit csak lehetett, megmentettek.

Tibi gondosan felcsiszolta, kezelte, festette azokat, és együtt burkolták a gerendák közét vörösfenyővel. A falak szigorúan fehérek maradtak, sőt, durván vakoltak, ahogy a ház egykori gazdái azokat hagyták. A konyha téglapadozata eredeti, szerencsére nagyon jó állapotban maradt rájuk. Tibi keze munkája a felújítása, amely során még kőbalzsammal is kezelte az antik, de ma is jó állapotú darabokat. Hat személynek nyújt kényelmes szállást a ház, amelynek tetőterét is ízlésesen kialakították. A tekintetet vonzó kódisállás egykor faragott homlokzatdísze szerencsére megmenthető volt, a mögött barátságos kis kuckót alakítottak ki. Két fő kényelmesen elalhat ott, de csendes hajnali vadlesekre ugyancsak alkalmas. Hiszen a környéken alig akad egy-két ház, azok sem éppen a szomszédban. A ház hangulatára rányomja bélyegét az egyszerűség. Marikáék nem alkalmaztak felesleges textileket, kerámiákat, igyekeztek úgy hagyni mindent, ahogy találták. Az épület így a régi Balaton-felvidéki présházak illúzióját kelti kívül-belül.

A pince bazaltköveit meghagyták a házigazdák, de a hordók helyett bárpult került a nyáron is kellemesen hűvös helyiségbe Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Kerítést itt felesleges keresni és építeni is. A szomszédos rét látványa azt az érzést kelti, hogy idetartozik még az erdő, a hegyoldal is. A hangulatos, füves placcot már sikeresen felavatták a tavalyi gyepűtiprás résztvevői, de ott akár romantikus esküvőt is lehet majd tartani. Igazán megkapó a háttér, bármerre is tekint a násznép. Az ifjú házasoknak pedig talán még tippet is ad a fészekrakáshoz a példásan felújított öreg présház látványa, valamint a páros, Marika és Tibi szorgalma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!