Pápa

2011.11.30. 11:28

A balettől a fitneszen át a karakter-táncig

Pápa - A Nemzetközi Táncszövetség Magyarországi Fiókszervezete (NTMFSZ) 2011. december 10-én, szombaton rendezi meg az idei évad első táncversenyét a városi sportcsarnokban.

Nagy Imre

Mint azt Erőssné Kovács Katalin elnök sajtótájékoztatóján elmondta, az Országos Magyar Kupa Táncverseny pontszerző, a résztvevők a sorozat rendezvényein elért jó eredményekkel kvalifikálhatják magukat a nemzetközi megmérettetésre, amit 2012 májusában Londonban tartanak. A pápai versenyen tizenöt egyesület mintegy ötszáz táncosa vesz részt. 

- Örvendetes, hogy ebben az évadban már Várpalotáról is érkezik egy új egyesület, így Veszprém megye is képviselteti magát. A verseny reggel kilenc órakor kezdődik, és előre láthatóan tizenkét órás lesz, így este kilenc körül már eredményt is hirdethetünk. Fontos megjegyezni, hogy tavasszal már volt egy hasonló rendezvény Pápán, amiről nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk.

A versenyzők szeretnek ide jönni, elégedettek az igényes helyszínnel és a vendéglátással, sőt, a kísérők és a szülők közül többen is éltek a Várkertfürdő szolgáltatásaival - fogalmazott a szövetség magyarországi elnöke, aki őszintén reméli, hogy a pápai és környékbeli egyesületek, egyének is felfedezik a szövetséget és csatlakoznak hozzájuk. - A verseny rendkívül magas színvonalú, és ezt nem csupán szervezőként mondhatom. Mind a felkészítő pedagógusok, mind a gyerekek nagyon magas szinten teljesítenek - mondta el Erőssné Kovács Katalin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!