Pápa

2015.01.09. 18:50

Felújítják a pápai futballstadiont – Bemutatták az új aréna látványterveit

Visszafogott, a város méretéhez illeszkedő, a jelenlegi állapotok értékeit megbecsülő, és a sportrendezvényekre kilátogatók biztonságát maximálisan figyelembevevő lesz a pápai Perutz Stadion fejlesztése.

Polgár Tibor

Ezt emelte ki Áldozó Tamás, Pápa polgármestere a helyi futballstadiont érintő, nettó 800 millió forintos költségelőirányzatú beruházás péntek délutáni sajtótájékoztatón, melyen az új aréna látványterveit is bemutatták.

Áldozó Tamás ismerteti a Perutz Stadion fejlesztésének részleteit (Fotó: Polgár Tibor)

A városvezetőtől megtudtuk: a várkerti sportpálya fejlesztése során a meglévő létesítmények felújítása, korszerűsítése, bővítése, illetve új létesítmények építése valósul majd meg. Mindez magába foglalja többek között a gyepszőnyeg cseréjét, a meglévő nagylelátó bővítését, valamint új székház és hazai lelátó építését.

– A mostani felújításnak nem az a célja, hogy tovább bővítsük a stadion befogadóképességét, hiszen ez a pálya ebben a városban, ebben a méretben eddig is tökéletesen megfelelt. A célunk az, hogy a sporttelep a nézők és játékosok számára sokkal komfortosabb, korszerűbb, biztonságosabb legyen – mutatott rá Áldozó Tamás.

Mint mondta, a beruházás egyik legfontosabb eleme az új székház felépítése, ahol a Lombard Pápa, a város NB I-es labdarúgóklubja és csapata kap majd helyet. A jelenlegi klubház az utánpótlás-neveléssel foglalkozó Pápai Egyesített Labdarúgó Club használatában lesz. Ezt az épületet is korszerűsítik, továbbá megújulnak az edzőpályák, a centerpálya, a sporttelepet körülvevő kerítések, a hazai lelátó és a vendégszektor. Emellett építenek parkolókat is.

Az elöregedett gyepszőnyeg cseréjével egyúttal – a Magyar Labdarúgó-szövetség előírásainak megfelelően – biztosítják a centerpálya fűtésének lehetőségét. A felújítandó székház déli részén helyezik majd el az új eredményjelzőt, mely a mostaninál jóval átláthatóbb lesz. Áldozó Tamás hangsúlyozta, a beruházás teljes egészében állami finanszírozásból valósul meg. A munkálatok optimális esetben nyáron kezdődnek, és amennyiben az engedélyeztetési, közbeszerzési eljárás nem húzódik el, még idén be is fejeződnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!