Pápa

2015.06.16. 21:54

A település napján érkezett Pápára a Napló sajtófotó kiállítása

Pápa - Önök, pápaiak egy nagyon szép városban laknak. Ha a város a kezem munkája nyomán még szebbé válik, az büszkévé és elégedetté tesz.

Polgár Tibor

Winkler Gábor, Pápa nemrég elhunyt főépítészének ezen gondolatában hordozott üzenetét ajánlotta a helyi lakosok figyelmébe Áldozó Tamás polgármester a város napja alkalmából mondott beszédében. Két évtizede már, hogy június 16-án – tisztelegve az első, 1848-ban tartott helyhatósági választások emléke előtt – a megtartják a település ünnepét Pápán. Az idei programot az Eszterházy Ferenc-emlékévhez kapcsolódóan szervezték meg, a jeles alkalom nyitányaként pedig a Napló sajtófotó-kiállítására várták az érdeklődőket a városházán, hogy aztán konferenciával, szentmisével és mécsesgyújtással folytatódjon az ünnep.

Penovác Károly és Áldozó Tamás a kiállításon
Fotó: Polgár Tibor

A Napló sajtófotó-kiállításán Penovác Károly és Szabó Péter Dániel legjobb felvételeiből látható egy ötven képből álló válogatás, mely az élet minden szegmenséből mutat be vidám, megindító, elgondolkodtató pillanatokat. A tárlatmegnyitón Áldozó Tamás kiemelte, amikor a városházát felújították, majd újra birtokba vették, egy olyan épület „született”, amelyet szívesen kinyitnak a helyi polgárok és az érdeklődők előtt. – Így nagy örömmel fogadtuk a Napló sajtófotó-kiállítását a városháza tárgyalótermében – jegyezte meg a polgármester. – Számomra azért nagyra becsült a fotósoknak a munkája, mert képesek megállítani az időt. Emellett olyan perspektívából tudják bemutatni az egyes pillanatokat, ami lehet, hogy nekünk fel sem tűnik – fűzte hozzá Áldozó Tamás.

– Alapelvünk a lapkészítésben a vizualitás prioritása: a kép a kiindulópont, az origó, amelytől felépül a mondanivaló, a tartalom. Kép nélkül a szöveg fél lábon áll – mutatott rá köszöntőjében Németh F. Bernadett, a Napló főszerkesztője, majd a jó fényképek ismertetőjegyeit elemezve Robert Capa, a magyar származású világhírű fotós gondolatait hívta segítségül. Mint mondta, Capa már hatvan éve jól látta, hogy a fotózás – azon belül is a hírfotózás – milyen irányba halad: a képi történetek mind jobban az érzelmekre és a látványra építenek. – A kép tehát elszakadt a szövegtől, önálló életre kelt. A jó kép önmagában is egy történet. Csakúgy, mint azok a fotók, amelyeket ezen a tárlaton láthatnak – hangsúlyozta Németh F. Bernadett. – A Napló 70. születésnapja alkalmából összeállított anyag Veszprémből indult útjára, s most stratégiai partnerünkhöz, Pápára érkezett. Pápa városával több közös projektünk van, és hiszem, hogy ez a jó partnerségen alapuló együttműködés folytatódik – zárta gondolatait a főszerkesztő.

Az ünnepi program folytatásában két előadást hallhattak az egybegyűltek gróf Eszterházy Ferenc életéről, munkásságáról. Előbb Mezei Zsolt, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek könyv- tárvezetője beszélt a pápai kórház alapításáról, majd Nagy-L. István, a Gróf Esterházy Károly Múzeum igazgatója szólt gróf Eszterházy Ferenc kancellár országos politikai szerepéről. A Pápa város napján tartott méltóságteljes ünnepség városépítő gróf Esterházy Károly püspökért az Esterházy-kastély kápolnájában mondott misével, majd Fő téri mécsesgyújtással ért véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!