Pápa

2015.09.17. 17:53

Kiválóan működő nyugdíjas egyesület

Pápa – Az utóbbi években egyesületünk egyre aktívabban vesz részt a város életében, hiszen énekkarral, tánckarral és irodalmi önképzőkörrel is rendelkezünk – hangsúlyozta a Naplónak nyilatkozva Baán Éva,a város nyugdíjas egyesületének elnöke.

Polgár Bettina

A Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesületét 1992-ben jegyezték be, Baán Éva 2009. január 21-e óta tölti be az egyesület elnöki posztját. Hat éve még 360 főt számláltak, idén azonban már 589 bejegyzett taggal büszkélkedhetnek. Ez a létszám a továbbiakban is emelkedhet, hiszen folyamatosak a jelentkezések – tudtuk meg az egyesületi elnöktől.

Mint mondta, a tagság között vannak 60 év körüliek és 90 év felettiek is, ugyanakkor nem csak nyugdíjasok léphetnek be az egyesültbe, hanem pártoló tagok is.– A város önkormányzata lehetőségeihez mérten anyagi támogatásban részesíti a nyugdíjas-egyesületet, melyet minden évben pályázat útján nyerhetünk el. Ebben az évben 750 ezer forintos önkormányzati támogatást kaptunk, ezt működési célra használjuk fel – ismertette Baán Éva.

Hozzáfűzte, nem tudnának ilyen nagy létszámú csoporttal ennyire eredményesen működni, sokszínű és tartalmas tevékenységet folytatni, ha a helyi önkormányzat nem támogatná őket anyagi és erkölcsi tekintetben egyaránt.

– Egyesületünk aktívan részt vesz a város életében, hiszen énekkarral, tánckarral, valamint irodalmi önképzőkörrel is rendelkezünk. Ezek az amatőr művészeti csoportok a különféle városi rendezvényeken rendszeresen szerepelnek – emelte ki Baán Éva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!