Pápa

2016.01.28. 18:52

Elfogadták Pápa város 2016. évi költségvetését

Pápa - Az önkormányzat képviselő-testülete nyolc igen szavazattal, három nem ellenében elfogadta a város 2016. évi költségvetését, melynek főösszege közel 6,7 milliárd forint.

Polgár Tibor

A három ellenzéki párt képviselői közül egyikük sem szavazta meg a költségvetést, döntésükkel kapcsolatos érvelésükben valamennyien kiemelték: keveslik a fejlesztésekre jutó pénzt. Süle Zsolt jobbikos képviselő az állampolgárokat sújtó adókat sokallta, továbbá elhibázott gazdaságpolitikát emlegetett a városvezetés részéről. Véleménye szerint az, hogy hitelfelvételre kényszerül a város, Pápa eladósodásához vezethet. Kerecsényi Zoltán, a Demokratikus Koalíció politikusa a Perutz Stadion rekonstrukciójára szánt pénzt másra fordítaná. Mint mondta, újként induló fejlesztésre mindössze 117 millió forint jut, ami csupán 1,7 százaléka az éves költségvetésnek. Meggyőződése, például új befektetők által növelni kell a város gazdasági erejét. Grőber Attila szocialista képviselő megjegyezte, ilyen alacsony összegű költségvetéssel még nem indultak neki az évnek Pápán. Kifejtette: a 200 millió forintos hitelfelvétel, valamint a közel hasonló összegű adócsomag miatt a tavalyi évhez képest legalább 400 millió forinttal romlott a költségvetés helyzete. Úgy látja, a következő két-három év meghatározó lesz a város fejlődése szempontjából, azonban a mostani számok nem töltik el optimizmussal.

Ezekre reagálva Áldozó Tamás, Pápa polgármestere elmondta, nem érkezett módosító indítvány a költségvetési rendelettervezethez, amiből arra következtet, hogy az ellenzéknek nincsen alternatívája. – A most elfogadott költségvetés szerint összességében közel egymilliárd forint jut fejlesztésre. Való igaz, hogy ebből a stadionrekonstrukcióra szánt 511 millió jelentős tétel, és a többi is legtöbb esetben a tavalyi évről a mostanira áthúzódó fejlesztést jelent. Azonban érdemes lesz majd összevetni a mostani, januári költségvetési állapotot a decemberivel, mert ezek a számok lényegesen módosulni fognak. Reményeink szerint a fejlesztési kiadások a jelenlegi 14 százalékos mértékről a költségvetésnek legalább az egynegyedére nőnek majd. Ezeket a fejlesztési forrásokat azokból a pályázatokból várhatjuk, amelyeknek az első kiírásai az elmúlt hetekben már megjelentek. Ezek elsősorban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatai – közölte a képviselő-testületi ülést követő sajtótájékoztatóján a városvezető.

Hozzátette, a TOP-on keresztül a következő években 35-36 milliárd forintot osztanak el Veszprém megye települései között. Veszprém pluszban 12 milliárdot kap. – Bízunk benne, hogy ebből legalább 5-7 milliárdot Pápára tudunk hozni. Ezekből a fejlesztésekből egyebek mellett sok intézményrekonstrukciót, közterület-rendezést, útfejlesztést, csapadékvíz-elvezetést és városrehabilitációt valósíthatunk majd meg – hangsúlyozta Áldozó Tamás. Ehhez kapcsolódóan a csütörtöki tanácskozáson, a vegyes ügyek között már hoztak is egy döntést a képviselők, eszerint Pápa városa elindul egy, a települési közlekedésfejlesztést célzó pályázaton.

A polgármestertől megtudtuk, a 2016. évi költségvetésben tervezett 200 millió forintos hitelfelvételt fejlesztésekre kívánják fordítani. Ebből mintegy 100 millió kerül a városgondnokság eszközbeszerzésére, ami – Áldozó Tamás szavai szerint – eddig példátlan technikai és műszaki előrelépést jelenthet az intézmény életében. Pápa első emberének tájékoztatása alapján a 300 millió forintos folyószámlahitelre azért volt szükség, mert az önkormányzat adóbevételei nem egyenletesen teljesülnek az év folyamán, ezzel – az egyébként év végére nulla forintra apadó – hitellel pedig a város maradéktalanul teljesíteni tudja a folyó kifizetéseit. – A Perutz Stadion fejlesztése pedig már nem először került szóba. Most is csak azt tudom mondani, hogy ez az összeg a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében jut el Pápára, és kizárólag stadionrekonstrukcióra lehet elkölteni. Ezzel kapcsolatban a képviselő-testület csak azt a döntést hozhatja, hogy visszautasítja a pénzt – húzta alá a polgármester.

Az ülésen a képviselők tízszázalékos illetménykiegészítést szavaztak meg a középfokú végzettségű köztisztviselőknek, továbbá úgy határoztak, 200 ezer forinttal támogatják azt a programot, ami a felvidékieket segíti abban, hogy magyar tannyelvű általános iskolába írathassák be gyerekeiket. Emellett a testület elfogadott egy nyilatkozatot, amely többek között elutasítja a migránsok Pápára történő kötelező befogadását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!