Pápa

2016.02.28. 19:13

Néptánc és irodalom - Felolvasóesttel emlékeztek Wass Albertre

Pápa - Ahogy mondani szokták, egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a Wass Albert-felolvasóest helyszínéül szolgáló belvárosi kávéházban, amely zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel a kulturális programra.

Polgár Bettina

Pintér Péter, a rendezvényt szervező Hét Csillag Kulturális és Sportegyesület vezetője a Naplónak nyilatkozva elmondta, a Kárpát-medencében először 2004-ben, Debrecenben egy lelkes egyetemista kezdeményezésére tartottak felolvasóestet Wass Albert erdélyi származású magyar író, költő műveiből. - Pápán immár hatodik éve rendezzük meg ezt a programot, melynek fő célja, hogy az erdélyi írókat, ezen belül Wass Albertet népszerűsítsük, és a műveit minden érdeklődő számára elérhető közelségbe hozzuk - mutatott rá Pintér Péter. - Wass Alberttel kapcsolatban sok tévhit terjedt el, de fontos tudni, hogy minden nemzetközi bíróság felmentette az őt ért koholt vádpontok alól. Semmi köze nem volt azokhoz az eszmékhez, amikkel a nevét próbálták összemosni, a műveiben pedig olyan értékeket mutat meg, melyek önmagukért beszélnek - fogalmazott a Hét Csillag Kulturális és Sportegyesület vezetője.

Az eseményen a legfiatalabbaktól kezdve az idősebbekig bezárólag minden korosztály szép számmal képviseltette magát, így pillanatok alatt elfogytak az ülőhelyek. A rendezvény résztvevői bepillantást nyerhettek Wass Albert életútjába, a szerző népszerű és kevéssé ismert műveiből történő felolvasások pedig az irodalmár munkásságának más-más szeletét mutatták meg. - Igyekeztünk a felolvasóesetet kissé komplexebbé tenni azáltal, hogy megmutattuk, miből építkeznek a magyar hagyományok - fogalmazott Pintér Péter. A programot ugyanis népzenei és néptáncos produkciók is gazdagították az Allegro Alapfokú Művészeti Iskola Sindő népzenekara, valamint a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Művészeti Iskolája és a Vadvirág néptáncegyüttes közreműködésével.

Az esemény díszvendége Bartha József református lelkész, az erdélyi Gróf Czegei Wass Albert Alapítvány elnöke volt. - Gyermekeink és unokánk feladata, hogy Wass Albert örökségét megbecsülvén továbbvigyék a magyar szót, vigyázzák a magyar templomokat és iskolákat - emelte ki köszöntőjében a lelkész.

Pintér Péter hozzáfűzte, a programot évről évre egyre nagyobb érdeklődés övezi, mely alátámasztja, hogy a világ egyre nyitottabbá válik azon emberek felé, akik erkölcsös és példamutató életet éltek, akárcsak Wass Albert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!