karácsonyi ünnepség

2017.12.19. 16:14

Ajándék a sérült családoknak

A fogyatékkal élő fiatalokat huszadik alkalommal köszöntötték karácsony alkalmából a Szent Anna-templomban.

Laskovics Márió

A Barátság Klubbeli sérült fiatalok boldogan vették át a holland gyülekezeti, az alapítványi és a plébániai ajándékcsomagokat

A Szent Anna-plébánia Kamilliánus Családja és a Barátság Klubért Alapítvány által közösen szervezett karácsonyi ünnepségen Salgó Ferenc kanonok, plébános köszöntötte a mozgássérült vagy súlyos értelmi fogyatékkal élőket nevelő családokat a templomban, Jézus megváltó eljövetelét, az Istentől kapott szeretet továbbajándékozását hangsúlyozva. Mint mondta, immár huszadik éve igyekeznek örömet szerezni a családoknak, a plébánia és az alapítvány közti jó kapcsolat kialakulása Fülöp Sándorné, a Kamilliánus Család egykori vezetőjének köszönhető.

A Barátság Klubbeli sérült fiatalok boldogan vették át a holland gyülekezeti, az alapítványi és a plébániai ajándékcsomagokat

A Türr István Gimnázium 5.G osztálya és korábbi növendékei adtak szívderítő karácsonyi műsort a sérült közönségnek, Nagy Réka és Vékony Judit tanárok felkészítésével. Kurcsics Ádám szép éneke után Unger Tamás alpolgármester Wass Albert Karácsonyi meséjéből olvasott fel egy részletet.

Az alkalmon a Türr István Gimnázium 5.G osztálya és korábbi növendékei adtak szívderítő karácsonyi műsort

A sérült gyerekek egy pápai család kapcsolata által egy holland gyülekezet ajándékait, majd az alapítvány személyes, vásárlási utalványt is, valamint a plébánia édességeket tartalmazó csomagjait vehették át.

Kurcsics Ádám szép adventi, karácsonyi dalokat énekelt. Mögötte Polgár Györgyné

Az alapítvány részéről Polgár Györgyné alapító tag felelevenítette, hogy a szervezet harminc éve segíti a mozgássérült vagy fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok társadalomba történő beilleszkedését rendszeres programokkal, kirándulásokkal, foglalkozásokkal.

Az ajándékok óriási örömet szereztek a sérült gyermekeknek és családjaiknak Fotó: Laskovics Márió

Gyalog Zoltánné titkár kiemelte, nekik minden nap ünnep, mert a Jóisten által mért nehéz terheket cipelnek. Negyvenegy sérült gyermeket és családjaikat igyekeznek támogatni felajánlásokból. Az együttlét a legfontosabb számukra, régi vágyuk egy közös táborozás, de a sérült gyermeküket főként egyedüli anyaként nevelő, a szociális szféra perifériáján élő klubtagok anyagi helyzete eddig ezt nem tette lehetővé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!