Pápa

2012.04.05. 13:13

Az újabb feltárás nem befolyásolja a határidőt

Pápa - A belváros rehabilitációjával, a Fő téri kivitelezési munkálatokkal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót csütörtökön délután Németh Tamás, a Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. nemrég kinevezett vezérigazgatója.

Nagy Imre

- A kivitelező a Plébánia-soron elkezdte a burkolatépítési munkálatokat. Amikor a tükör kiemelését követően megmérték az altalaj teherbírását, azt tapasztalták, hogy az jóval kevesebb a szükségesnél. Ahhoz, hogy az új burkolat a későbbiekben ne süllyedjen meg, talajcserére lesz szükség az adott területen. Ez viszont nem megoldható újabb régészeti munkák nélkül - fogalmazott Németh Tamás, aki kitért arra is, hogy bár a Fő tér építése régészeti felügyelet alatt folyik, a feltárási munkálatokat azok végeztével leállították.

A tükör kiemelésénél viszont újabb csontok, maradványok kerültek elő a magasan fekvő kora újkori temetőből. Azt a szakemberek korábban jelezték, hogy a Fő téren bárhol előkerülhetnek leletek.



 - Ahhoz, hogy a talajcserét elvégezhessük, tehát további régészeti kutatásra van szükség. Ezért a kivitelező fekete fóliával takarta le a területet, s a jövő héten közös helyszíni bejáráson döntjük el a továbblépés lehetőségeit. Azt nem tudjuk, hogy a talaj itt miért ilyen gyenge, többféle feltételezésünk is van.

Okozhatja ezt egy eddig rejtett csapadékvíz csatorna, de akár egy forrás is. Bár ezek szélsőségek, annyi bizonyos, hogy a talaj mozog. Mivel a terület mérete nem nagy, és itt nem lesz közműépítés, a végső kivitelezési határidőt, az idei év szeptember végét, ez a munka jelentősen nem befolyásolja - mondta el a kft. vezérigazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!