Pápa

2012.04.25. 12:33

Cáfolnak a pápai polgárőrök

Pápa - Sajtótájékoztatón cáfolta Bitai Sándor, a pápai polgárőrök elnöke, régiófelelős az Erőss Bulcsú jobbikos képviselő által felvetetteket szerdán.

Nagy Imre

- A polgárőrök egyszerű emberek, akik szabad idejüket áldozzák fel a bűnmegelőzési, balesetvédelmi, ifjúságvédelmi és rendezvény biztosítási feladataik ellátásával. Mindezt önként és térítés nélkül végzik, nem elmarasztalás, hanem elismerés illeti őket - fogalmazott az elnök. Mint arról korábban írtunk, Erőss Bulcsú a legutóbbi testületi ülésen bemutatott egy fotót, amin a tavalyi városi ballagás idején a Hangulat büfénél italozó polgárőrök láthatók. Bitai Sándor utánajárt a tavalyi történéseknek.

Mint mondta, a büfé ebben az időszakban már fél éve zárva volt, a polgárőrök pedig bizonyítottan nem fogyasztottak alkoholt a rendezvény idején. Az elnökség egyébként is rendszeresen ellenőrzi a szolgálat ellátását, így alkoholos befolyásoltság nem fordulhat elő. - A fotó a szolgálat befejezését követően készült. Az, hogy az azon látható városi és vidéki polgárőrök jó hangulatban voltak, gondolom azért volt, mert sikeresen megoldották a feladatukat - fogalmazott a városi polgárőrség elnöke. Bitai Sándor tájékoztatójával lapunk a témát lezártnak tekinti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!