Pápa

2016.12.08. 17:09

Egy elfeledett emlékházat mentenének meg a városbarátok

Pápa - Somogyváry Gyula író, újságíró, képviselő a Nagytemplom építésében is segédkező felmenőjének leromlott állapotú házára hívták fel a figyelmet.

Laskovics Márió

Az „Elsősorban pápai" - Városbarát Egylet (EpVE) Kossuth Emlékprojektje keretében december 6-án Kerecsényi Zoltán egyleti ügyvivő, önkormányzati képviselő és Zsuppán István nyugalmazott művésztanár tartott tájékoztatót a Kígyó utcai „Freißberger-Somogyváry"-féle ház előtt.

- Az egylet novemberi összejövetelén egy pápai kötődéssel bíró, neves irodalmárra, Somogyváry Gyulára emlékeztünk A pirossapkás kislány című regényének segítségével, amelynek pápai részletei figyelemre méltóak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nemcsak A pirossapkás kislány, de A hadtest hű marad című regény is pápai vonatkozásokkal bír - árulta el Kerecsényi Zoltán.

- Igazán kedves, szívet melengető mindkét regény lapjain olvasni például Bocsor és Tarczy professzorokat, Reguly „köntösművészt", vagy Szladik postamestert. Hiteles részletek, egykoron élő pápai személyek vannak a Somogyváry-regényekben. Szladik János pápai, '48-as honvéd tűzmester, őrmester itt lakott, a szomszédos Barátok utcájában. Egykori lakóházát halála után Pápa városa örökölte; e ház jelenleg is szociális célokat szolgál, szociális otthonként funkcionál. Szladik jótéteményei elismeréseként, továbbá a szabadságharcban való részvételéért, halálának 10. évfordulóján a Kun utcát, amelyet 1886-1902 között Térj meg utcaként ismertek, Szladik János utcának nevezték el a pápaiak, azóta is viseli nevét. Gyönyörű márvány síremléke a Kálvária temetőben kegyelettel ápolt a pápai katolikus iskolások által. Somogyváry Gyula abszolút tisztában volt a pápai reformkori és '48/49-es történésekkel, személyiségekkel, nem lehet véletlen tehát, hogy a szociálisan igencsak érzékeny, jótevő Szladiknak is emléket állított művében, annak, aki ősei Kígyó utcai házától pár lépésnyire lakott – fogalmazott az ügyvivő.

- Ha az ember fellapozza Pigler Andor A pápai plébániatemplom és mennyezetképei című kötetét, akkor annak 68. oldalán, a pápai Nagytemplom építésénél alkalmazott mesteremberek, munkások névsorában találkozhat Freißberger Wilhelm (Vilmos) pápai asztalos nevével. Ő volt a neves író, Somogyváry Gyula „ük-ük-ükapja". Ő lakott a Kígyó utca 7. szám alatti parasztbarokk házban. Ez az épület egyidős a pápai Nagytemplommal, szinte egyidejűleg húzták fel vele - tudtuk meg Zsuppán Istvántól.

Az EpVE elhatározta, hogy időnként rávilágít kevésbé ismert, vagy kissé elfeledett emlékhelyekre, emlékjelekre. A tavaly ismertetett, szebb sorsra érdemes Korvin utcai bábsütők háza után ez a ház is több figyelmet érdemelne, sürgető megújulást igényelne.

- Azt szeretnénk, ha ez a leromlott állapotú „Freißberger-Somogyváry"-féle ház megmenekülhetne az enyészettől, s ezentúl mindenki tudná Pápán, hogy itt a magyar irodalom egy jelesének a felmenője élt, illetve mindez nem merülne a feledés homályába, s esetleg egyszer ez a ház emléktáblával, domborművel lenne megjelölve - hangzott el a tájékoztatón. Az emlékjelek megformálására örömmel vállalkozna Zsuppán István nyugalmazott művésztanár.

Somogyváry Gyula író, újságíró, képviselő, náciellenes közéleti személyiség emlékezetének helye van Pápa irodalmi nagyjainak emlékei között. Az EpVE a Kossuth Emlékprojekt keretében tavaszra, A pirossapkás kislány megjelenésének 75. évfordulójára egy Somogyváry-emlékfüzet és -emlékképeslap kiadását tervezi - vetítette elő Kerecsényi Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!