Pápa

2015.11.10. 21:41

Elkészült Pápa város 2016. évi naptára

Pápa – Bemutatták a Jókai Mór Városi Könyvtár jövő évi naptárát. Az eddigiekhez hasonlóan ezúttal is régi fényképek, képeslapok felhasználásával készült el a mutatós kalendárium.

Molnár Tímea

A falinaptár a színválasztásban, valamint a grafikai elemekben a mai trendeket követi, tartalmában viszont visszanyúl az évtizedekkel ezelőtti időkhöz, és megmutatja a város, illetve a környéke ma már nem létező épületeit. A kiadvány lapjain látható többek között a pápai Központi Kávéház, a Sportpavilon, vagy éppen a szintén elbontott marcaltői Esterházy-kastély. A lapokat forgatva feltűnik Ugod látképe, a csóti hadifogolytábor, továbbá a járás kistelepüléseinek számos utcaképe. A naptárról Hermann István, a Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója elmondta: saját dokumentumállományuk mellett két gyűjtő, Ürmös Lóránt és Bolla András képeslapjait is felhasználták az elkészítéskor.

Áldozó Tamás, Pápa polgármestere a kiadvány bemutatóján úgy fogalmazott, helye van az ilyenfajta múltidézésnek, majd kitért arra: ezek a régi fotográfiák megmutatják azt, milyen szép és karakteres településképet adó épületeik voltak egykoron az egyes falvaknak. – Azonban a szocializmusban pusztulniuk kellett, mivel egy másik világot idéztek – tette hozzá a városvezető. A Képeslapok Pápáról és a pápai járás falvaiból nevet viselő falinaptár megjelenését az Eötvös Károly Megyei Könyvtár támogatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!