Pápa

2013.12.12. 22:10

Emlékdiplomás néptanítók

Pápa - A tanítói hivatás teljes embert kíván. Tudást, temperamentumot, tehetséget, jártasságot. És természetesen türelmet, empátiát, szeretetet, személyes példát.

Nagy Imre

Mindezek teszik csak lehetővé, hogy a volt diákok, tanítványok soha ne felejtsék el azt, aki a betűvetésre, az olvasás gyönyörűségére, a számolásra tanította őket.

Nyugdíjas pedagógusok gyülekeztek ünnepi alkalomra a Tarczy iskola dísztermébe a minap. Rég látott ismerősök üdvözölték egymást, és idézték fel közös emlékeiket. Bár más-más iskolában, különböző településen tanítottak, egy mindenképpen közös volt bennük: életük aktív korszakát, több évtizedet a gyermekek nevelésének szentelték. Az összejövetel apropóját pedig emlékdiplomáik átvétele adta a 60, 65, 70 évvel ezelőtt végzett pedagógusoknak.

Az ünnepeltek az átadást követően fehér asztalnál elevenítették fel tanítóskodásuk közös emlékeit. Fotó: Nagy Imre

Az iskola tanulóinak megható verses-prózás-dalos, igazi diákos műsorát követően (a diákokat Nagyné Egyházi Edina és Tóthné Bogdán Zita készítette fel) Bánhidi Miklós, a jogutód intézmény, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kara tanszékvezetője előbb a városhoz, annak pedagógusaihoz fűződő személyes kötődéseiről beszélt, majd dr. Faragó Sándor rektor üdvözletét tolmácsolta az emlékdiplomásoknak.

– Önök éveiket, tudásukat, képességeiket évtizedeken keresztül a felnövekvő nemzedékek útnak indításának szentelték. Tették ezt nagy felelősséggel, hiszen a gyerekek későbbi tanulmányi eredményeinek, szellemi, erkölcsi, érzelmi kibontakozásának önök rakták le az alapjait az írás, olvasás, a művészetek, a gyakorlati ismeretek, az egészséges életmód elsajátíttatása terén. Éppen ezért olyan nagy jelentőségű a tanító munkája, hiszen a tudás átadásán túl a kis emberpalántákat nevelni, szeretni kell. Önök nálam jobban tudják, hogy mennyivel többet ér egy jó szó, egy dicséret, egy simogatás egy érdemjegy helyett. Hiszem és tudom, hogy oktató-nevelő munkájukat nagy odaadással, szakmai hozzáértéssel végezték – fogalmazott többek között a Nyugat-magyarországi Egyetem tanszékvezetője.

Az ünnepelteket Unger Tamás, a város alpolgármestere Spiró György gondolataival köszöntötte, majd Bánhidi Miklóssal átadták az emlékdiplomákat egy-egy szál virág kíséretében. A megható pillanatokat követően fehér asztalhoz ültek az ünnepeltek, ahol jóízű beszélgetéssel múlatták az időt.

Az arany, a gyémánt, a vas és a rubin

Döbrönte Tiborné, Kovács Etelka és Marton Béláné gyémántdiplomát, Búvári Enochné, Csapó László, Kovács Lajosné és Nagy Imre vasdiplomát, Császár Margit rubindiplomát vehetett át. Sidó Tibor már korábban, volt intézményében vette át aranydiplomáját. A hatvan, hatvanöt és hetven évvel ezelőtt végzettek a város iskoláiban és a pápai járás területén oktattak, neveltek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!