Pápa

2017.03.02. 15:09

Farsangi mulatság Bében

Béb – Mesejátékokkal, jelmezversennyel, és eszem-iszommal búcsúztak a farsangi időszaktól a helyi óvodások és iskolások.

Laskovics Márió

Farsangi mulatságot szerveztek a helybéli gyerekeknek a bébi kultúrházban a farsangi időszak utolsó szombatján, február 25-én. A műsor a Dé-Mol Színtársulat fellépésével kezdődött, akik Iványi Balázs A megbűvölt patak című mesejátékát adták elő.

Dé Csaba, a Dé-Mol Színtársulat alapító tagja és egy tündéri angyalka Fotó: Béb község önkormányzata

Ezt követően a helyi óvodások és iskolások az Évszakok, illetve Mátyás király és a varga című mesejátékokkal kedveskedtek a mintegy negyven fős, főleg szülőkből álló közönségnek.

A Dé-Mol Színtársulat A megbűvölt patak című mesejátékot adta elő

Végül egyéni jelmezversenyt rendeztek, amelyért minden résztvevő kapott ajándékot, az első három helyezett pedig különdíjnak örülhetett – tájékoztatott a helység polgármestere, Brunner Imre.

- A jelmezek költségét az önkormányzat állta, huszonhárman vettek részt a versenyen, őket zsűri értékelte.

Változatos jelmezbe bújtak a helyi óvodások és iskolások

Az első három helyezett mesekönyvet és tábla csokoládét, a többiek színezőt és csokit kaptak Mehringer Györgyné felajánlásából, aki helyben fánkot is sütött az alkalomra.

A műsorban szereplő gyerekeket is csokival jutalmazta az önkormányzat, mint általában.

A szülők különböző süteményekkel járultak hozzá a rendezvényhez, de volt üdítő és tea is – mondta el a falu első embere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!