Pápa

2016.11.14. 13:10

Főhajtás Fáy Andrásnak, „a nemzet mindenesének”

Pápa – Az OTP lakótelep Fáy András-lakóteleppé keresztelésekor, 1981-ben avatták fel a névadó domborműves emléktábláját, a kissé eldugott s elfeledett emlékjel előtt tisztelegtek a pápai városbarátok.

Laskovics Márió

A „Kossuth-Emlékprojekt” keretében kereste fel és koszorúzta meg Fáy András bronz domborműves emléktábláját hétfőn délelőtt az „Elsősorban pápai” - Városbarát Egylet a Fáy-lakótelep 4. számú háztömbjének oldalfalánál. A tiszteletadó összejövetel elején Vennes Györgyné szavalta el „a nemzet mindenese” A' Hazához című versét, majd Kerecsényi Zoltán, az egylet alapító-ügyvivője beszélt az 1786-ban született író-költő-politikus életéről.

Az OTP lakótelepet harmincöt éve, 1981-ben nevezték át Fáy András-lakóteleppé, s ekkor avatták fel a névadó domborműves emléktábláját is.

- Olyan ember emlékjele előtt állunk, aki méltán lehet ma is példakép előttünk. Helyes, hogy ilyen nagy gondolkodóról, mint Fáy András, lakótelep van elnevezve Pápa városában, de talán az elnevezés óta e dombormű alá egyszer sem került koszorú.

Ezentúl majd oda kell erre is figyelni, mert Kossuth kortársa, Fáy András is megérdemli az utókor tiszteletét – kezdte beszédét Kerecsényi Zoltán önkormányzati képviselő a kissé eldugott s elfeledett emlékjel előtt.- „A haza mindenese” – ekképp emlegették Kossuth Lajos egyik házassági tanúját, Fáy Andrást. Igen, Kossuth házassági tanúja volt ez a 230 esztendeje született hazafi: író, politikus, nemzetgazda, a magyar reformkor irodalmi és társadalmi mozgalmainak egyik legtevékenyebb alakja, egy igazi polihisztor, akinek pesti otthona 1822-től kivételes gondolkodók találkozóhelyéül szolgált.

Olyanoknak, mint Szemere Pál, Vitkovics Mihály, Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály. Segítette, patronálta őket. Nem véletlenül ő töltötte be 1837 és 1840 között a Kisfaludy Társaság igazgatói posztját.

Mint előkelő református nemesi családból származó, tevékenyen részt vállalt az egyházi ügyekből is, valamint a nőnevelés elősegítésében; és ő volt az első magyar takarékpénztár, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár (a mai OTP Bank) életre hívója is – fogalmazott az ügyvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!