Pápa

2014.02.13. 10:17

Harci dudaszó a könyvtárban

Pápa - Saját klánja van, kiltben (nem szoknyában!), eredeti felföldi öltözékben jár, harisnyájában skót tőrt tart, az egyetlen igazi (fajdkakasos) whiskey-t issza, és saját bevallása szerint drogos. Mert a dudát fújni felér a legkeményebb kábítószerrel.

Nagy Imre

Kéri György, az első, és sokáig egyetlen magyar skót dudás zenés ismeretterjesztő előadást tartott a minap a városi könyvtárban. Az iránta való érdeklődésre jellemző, hogy két-három széksorral meg kellett toldani az eredetileg tervezett ülőhelyek számát: zsúfolásig telt a könyvtár olvasóterme. A dudás kicsit késett, első előadása színhelyén, Csóton kicsit elbeszélgette az időt. Mert mesélni, sztorizni iszonyúan szeret Skóciáról, a skót történelemről, a népszokásokról, ételekről, hangszerekről, fegyverekről.

Mindezt Pápán is megtette, mégpedig, ha úgy tetszik, divatbemutatóval egybekötve. Az érdekes, a magyar dudától számos vonatkozásban eltérő hangszerről is mindent megtudhattunk, és megtapasztalhattuk száz decibeles hangerejét is. Talán ezért is alkalmazták szinte fegyverként a szabadságukért vívott csatákban a skótok. Kéri György egy középkori harci duda replikát fúj emberül.



Repertoárjában a legszebb skót dallamok közt filmzenéket, világslágereket is hallhattunk, a közönség pedig apróbb-nagyobb üveg whiskey-t nyerhetett a kérdéseire feltett helyes válaszaival. Mindez még fogyaszthatóbbá tette az előadót. Mindent megtudhattunk a tartan (a skót kockaminta) színeiről, jelentéséről, eredetéről, az érdekfeszítő előadás pedig elkalauzolta a hallgatókat a Felföld romantikus tájaira. Ha néhány száz évvel ezelőtt születik, Kéri György bizonyára egy dombtetőn fújja dudáját a skótok összes csatájában. Mivel a mai korban él, így könyveiben állít emléket szabadságharcuknak. A skót történelem tudója kétlaki életet él: Budapestet sokszor cseréli fel a skót Felfölddel. 

– Magyarországon skót dudás, Skóciában magyar dudás vagyok – mondja nevetve a Skócia ege szabad címet viselő előadásában. Itthon járja az országot, számos rendezvény vendége, fellépője, és terjeszti a szívének kedves nép dalait. Öntörvényű ember, de hát melyik skót-magyar nem az? Tárgyi- és hangszeres tudása, humora, fricskái Pápán is életközelbe hozták a klánok népét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!