Értékes feladatokat végeznek el

2018.02.03. 09:30

Jelentős mértékű támogatást kaptak a nemzetiségi önkormányzatok

Összesen több mint tízmillió forint támogatást nyertek el 16 település német és cigány nemzetiségi önkormányzatai a pápai választókerületben – jelentette be Kovács Zoltán országgyűlési képviselő.

Polgár Tibor

Pillerné Fódi Ilona, Kovács Zoltán és Babits Emil a sajtótájékoztatón Fotó: Polgár Tibor

A pápai városházán tartott sajtótájékoztatón Kovács Zoltán emlékeztetett, a 72 évvel ezelőtt megkezdett kitelepítések során közel 200 ezer német ajkú honfitársunknak kellett elhagynia Magyarországot. A politikai okokból eredő elűzetések 1946-ban kezdődtek, majd egészen 1948 végéig tartottak. Az itt maradt svábok és leszármazottaik az azóta eltelt évtizedek alatt elkötelezetten őrizték tradícióikat, és gyökereiket ma sem felejtik. Ezt a hagyományőrző tevékenységet a magyar állam is támogatja – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő. Mint mondta, a nemzetiségi önkormányzatok a működési és a feladatalapú támogatásokon túl pályázati források, valamint egyedi kérelmek formájában ugyancsak igénybe vehetik a kormányzat segítségét. Az idei évre összesen több mint tízmillió forint támogatást nyertek el 16 település német és cigány nem-zetiségi önkormányzatai a pápai választókerületben. Kovács Zoltán megjegyezte, Pápa környékén a német nemzetiséghez jelentős hagyományok kötődnek, amelyeket továbbra is ápolni kell, és ebben a munkában értékes fel-adatokat végeznek az egyes nemzetiségi önkormányzatok.

Pillerné Fódi Ilona, Kovács Zoltán és Babits Emil a sajtótájékoztatón Fotó: Polgár Tibor

Pillerné Fódi Ilona, a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke kifejtette, szervezetük három pályázatot nyújtott be, mégpedig a nemzetiségi napjuk és az elűzetés évfordulójára tervezett programjuk megszervezésére, német szépkiejtési versenyük lebonyolítására, valamint a té- li egyházi ünnepkörbe illő rendezvényeik megtartására. Utóbbihoz kapcsolódóan többek között egy nagyszabású Márton-napi eseményt is szeretnének megszervezni. Nagy örömükre mindhárom pályázat pozitív elbírálást kapott, aminek nyomán összesen hatszázezer forint támogatáshoz jutottak.

Ábrahám Tiborné, a Gannai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke kiemelte, minden évben több programot rendeznek, és ők is három pályázatot nyújtottak be. Ezek a nemzetiségi nap, egy német tábor és egy zarándoklat megszervezésére irányulnak, erre összesen nyolcszázezer forintot nyertek el. Természetesen Gannán idén sem marad el a kitelepítésekről való megemlékezés, amire ezúttal is várnak majd Németországból hazatérő vendégeket.

Babits Emil, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának tagja elmondta, az általa vezetett Nagyteveli Német Nemzetiségi Önkormányzat pályázati úton háromszázezer forintot kapott az augusztusi Német Nemzetiségi Fesztivál és Találkozó programjainak megszervezésére. Hozzátette, 2014-ben hárommilliárd forintnyi pénzeszköz állt az országos német önkormányzat rendelkezésére, és ez az összeg a kormánynak köszönhetően az elmúlt négy esztendőben mint 10 milliárd forintra nőtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!