Pápa

2011.11.15. 17:36

Közös kikapcsolódás

Pápa - Márton-napi családi sportvetélkedőt rendeztek a Weöres Sándor Általános Iskola tornatermében.

Polgár Tibor

A szervezők játékos, sportos, a Márton-naphoz kapcsolódó feladatokat állítottak össze a péntek délutáni rendezvény csaknem ötven résztvevőjének, akiket csapatokba osztottak. Az óvodásokból, alsós diákokból és felnőttekből álló csapatok többek között váltóversenyen, padon átcsúszáson, pohártorony-építésen vagy zsíroskenyér-evésen keresztül mérhették össze erejüket. Persze ezúttal nem az eredményen, sokkal inkább az élményen volt a hangsúly. 



Iskolánkban folyamatosan keressük a közös élmények lehetőségét. Ezt a sportdélutánt a gyerekek együtt töltik el a szüleikkel, valamint a pedagógusokkal. A közös kikapcsolódás mindenkinek jót tesz: közelebb kerülhetünk egymáshoz, a diákok láthatják a felnőtteket felszabadultan viselkedni, velük együtt mozoghatnak, nevethetnek  nyilatkozta lapunknak Véseiné Kárpáti Ágota pedagógus, az esemény egyik szervezője.

Hozzáfűzte, megkérték a diákokat, hogy óvodás ismerőseiket is hozzák el magukkal a vetélkedőre, akik így már most elkezdhették az ismerkedést az iskolai élettel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!