megmutatni, átadni csendben

2017.10.24. 19:43

László Ákos fotóiból nyílt kiállítás Pápán a színházban

Tárlat nyílt a pápai Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületének emeleti előterében László Ákos fotográfus képeiből. A kiállítást november 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Polgár Bettina

Fotó: Polgár Bettina

László Ákos első nyilvános fotókiállításának nyitóünnepségén Mátyus Károly fotóművész, a Bakony Fotóklub vezetője köszöntötte a jelenlévőket. Az érdeklődők a színház falain természet-, rendezvény-, illetve épületfotókkal egyaránt találkozhattak.

Fotó: Polgár Bettina

Mátyus Károly köszöntőjében elmondta, a kiállítót már gyermekkorában is érdekelte a fotózás, valamint a természet. – László Ákos mindig visszatért Pápára, és felnőtt fejjel úgy döntött, hogy újból foglalkozni kezd a fotózással. Gyurom János fotós segítségképpen több jó tanáccsal is ellátta, és egy gyümölcsöző együttműködés alakult ki kettejük között. Így a kiállító később már más technikával, más körülmények között, nagyobb felkészültséggel folytatta a fotózást – fejtette ki Mátyus Károly.

Mint mondta, a fotós munkája a vadászéhoz hasonlítható, csak előbbi fegyver helyett fényképezőgépet használ. A megfelelő pillanatot kivárni azonban egyik esetben sem könnyű. – László Ákos ars poeticája szerint szeretne megmutatni, átadni csendben, nem harsogva. Hiszen nem annak a hangját fogják meghallani, aki nagyot ordít, hanem aki igazabbat szól – zárta Mátyus Károly.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában