Pápa

2014.02.11. 12:24

Megújul a pápai Gyimóti út

Pápa - Harminchárommilliárdos programot indított a Magyar Közút Nonprofit Zrt., melyből Veszprém megyére 1,8 milliárd forintnyi összeg jut, ez 24 kilométernyi út felújítását teszi lehetővé.

Nagy Imre

– Ebből Pápa környéke úthálózatának 11 kilométernyi szakasza kerülhet sorra. A program tavaly novemberben kezdődött, majd a téli időjárás miatt megszakítottuk a munkálatokat. Most viszont lehetőség van arra, hogy a kivitelezők folytassák a munkát – fogalmazott kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Fekete János, a zrt. Veszprém megyei igazgatója, aki nem véletlenül választotta a pápai helyszínt.

Csütörtöktől elindul a Gyimóti út 1 kilométeres szakaszának felújítása, ami a Csóka-körforgalomtól a településnév tábláig tart. Mint azt az igazgató elmondta, a szakaszon profilmarást és burkolaterősítést végeznek a szakmunkások, majd az új burkolathoz igazítják a padkát is. Az új aszfaltrétegre azért van szükség, mert a jelenlegi, közel húszéves burkolat az aránylag nagy forgalom miatt deformálódott. Az úttal egy időben felújítják a Gyimóti út végén lévő hidat is.

Császár Endre, Áldozó Tamás, Polgár Elemér és Fekete János a tájékoztatón (Fotó: Nagy Imre)

 

– Amennyiben az időjárás lehetővé teszi, a munkálatok három-négy hét alatt befejeződnek, tervünk az, hogy március végéig végzünk. Az itt élők és az erre közlekedők türelmét kérjük, mert bár teljes útlezárás nem lesz, félpályás lezárásokra számítani kell. Ezt jelzőlámpával, vagy jelzőőrrel fogjuk biztosítani. A beruházás költsége ötvenkettő millió forint – mondta Fekete János.

A sajtótájékoztatón részt vett dr. Áldozó Tamás polgármester, Császár Endre, a terület önkormányzati képviselője és Polgár Elemér, a zrt. pápai üzemmérnökségének vezetője is.

 


Nagyobb térképre váltás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!