Pápa

2014.05.01. 14:20

Reformációi emlékút

Pápa - Újabb fejlesztéssel bővül a Pápai Evangélikus Egyházközség. A minden igényt kielégítő látogatóközpontot szerdán délután dr. Áldozó Tamás polgármester és Unger Tamás alpolgármester tekintette meg.

Nagy Imre

A vendégeket Polgárdi Sándor esperes kalauzolta, aki elmondta, hogy egy nagy volumenű projekten belül nyílt lehetőség az evangélikus gyülekezet történetének, értékeinek bemutatására. Az alkalmon részt vett Kocsis István projektfelelős, a Magyarországi Evangélikus Egyház Pályázati és Fejlesztési Osztályának vezetője is. Elmondta, az egyház turizmusfejlesztési pályázaton nyert közel 280 millió forintot arra használnak, hogy a közép-dunántúli régió evangélikus érintettségű területein egy evangélikus reformációi emlékút-projektet valósítsanak meg.

Polgárdi Sándor, Kocsis István, Unger Tamás és dr. Áldozó Tamás az evangélikus látogatóközpont átadás előtti bejárásán (Fotó: Nagy Imre)

- Ennek egyik állomása Pápa, ahol egy turisztikai központot alakítottunk ki. A pályázatnak ezen túl része az evangélikus értékek feltárása, összegyűjtése, többek közt egy útikönyvben való megjelentetése, valamint marketing-, információ- és szolgáltatás-segítő honlap kialakítása is. Őszre valósul meg az emlékutak kijelölése, felfestése. Bízunk abban, hogy az ősz enyhe lesz, így a túrákat már akkor el tudjuk indítani. A reformáció ötszázadik évfordulója 2017-ben lesz. Ez nem csupán vallási, de társadalmi szempontból is érdekes folyamat volt, rengeteg olyan társadalmi vívmány köszönhető neki, ami a mai demokratikus berendezkedésünket is megelőlegezte - fogalmazott a projektfelelős. Dr. Áldozó Tamás üdvözölte a Lutheránus sziget újabb elemmel való bővülését.

A látogatóközpont nemsokára megnyitja kapuit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!