Pápa

2016.07.17. 17:06

Rekordkísérlet: fél kilométeres gyermekrajz a Pegazus Parádén

Pápa - Az esős időjárás egyáltalán nem tántorította el a kikapcsolódni vágyókat: játékok garmadája, rengeteg zene és tánc, valamint egy igazán egyedülálló rekordkísérlet varázsolt fergeteges hangulatot a Pegazus Parádé második napjára.

Polgár Bettina

A borongós időjárásra tekintettel a pápai Várkert helyett a Pegazus Színház Szent István úti otthona szolgált az egésznapos programok helyszínéül. Már reggeltől fogva kacagástól és vidám gyermekzsivajtól volt hangos a teátrum, ahol számtalan kikapcsolódási lehetőség tárult a legkisebbek elé.

Fotó: Vallner Bettina

A fiatalok a rengeteg játék mellett kreativitásukat megcsillogtatva többek között trombitát készíthettek, mézeskalácsot díszíthettek, színezhettek, hintalóra pattanhattak, illetve szorgosan gyűjthették a petákokat, a parádé fizetőeszközét, melyet aztán ajándékokra válthattak. A játék közben megpihenni vágyó gyermekre emellett finom falatok és szomjoltók is vártak, míg a szülők számára kényelmes fotelek biztosítottak lehetőséget egy-egy beszélgetésre. Az eseményét fényét tovább emelte, hogy a résztvevők nem akármilyen vendégeket fogadhattak: az Esterházy-kastély főúri udvartartása is ellátogatott a parádéra.

Áldozó Tamás, Pápa polgármestere a tizenegyedik Pegazus Parádé megnyitóján úgy fogalmazott, jó volt látni, hogy a rendezvényt kísérő rajzpályázat mennyi óvodást és kisiskolást megmozgatott, hiszen rengeteg pályamunka érkezett. - A társulat, és mindaz, amit általuk a Pegazus Színházban, illetve a szabadtéri rendezvényeken átélhetünk, megérdemli, hogy messzi földről is a csodájára járjanak - mutatott rá a város vezetője. Mint mondta, a Pegazus Színház épülete egy valóságos földalatti ékszerdoboz, ahol az előadások és a különböző rendezvények alkalmával rengeteg örömben lehet része a gyermekeknek.

Végh Zsolt, a Pegazus Színház színész-igazgatója kifejtette, igyekeznek minden esztendőben valami olyan téma köré csoportosítani a parádé programjait, ami megszólítja a gyermekeket. Ebben az évben a színekre esett a választásuk. Emellett pedig egy különleges rekordkísérlet, a világ leghosszabb gyermekrajzának elkészítése is gazdagította a rendezvényt.

- Az elgondolás Sarkadi-Nagy László rendező-igazgatónk fejéből pattant ki, akire egyébként is jellemzőek az ilyesfajta kiugró, különlegesen kreatív ötletek. Utánajártunk, és nem tudunk róla, hogy ilyen rekord címén be lenne jegyezve rajz. A világ leghosszabb gyermekrajzának elkészítését a bérletes nézőink között hirdettük meg, és összesen 36 intézmény gondolta úgy, hogy még az évad végi hajrában részt tudnak venni a kezdeményezésben. Nagyon vártuk a rajzokat, melyek kis gurigákban érkeztek hozzánk, így született meg ez a hatalmas, összesen 488 méter 64 centiméter hosszú alkotás. Hivatalosan már dokumentáltuk, hogy ezt nagyközönség előtt is bemutattuk. A rekord bejelentéséhez emellett egy jegyzőkönyvet is kellett készíteni, a teljesen hiteles átmérést pedig már közjegyző jelenlétében fogjuk megtenni - ismertette nem mindennapi vállalkozásukat Végh Zsolt.

A parádé résztvevői megcsodálhatták a mintegy fél kilométeres tekercset borító színes rajzokat, majd a Zabszalma együttes szórakoztatta a jelenlévőket. Ezt követően a Tiéd a színpad elnevezésű program keretében a legfiatalabb korosztály vette birtokba a pódiumot, ahol a gyermekek verseket, énekeket és táncot is tanulhattak. A későbbiekben még különféle játékos ügyesség próbák várták a kicsiket, majd a parádé Piros, sárga, kék címmel fesztiválzáró dalos játékkal ért véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!