Pápa

2012.03.26. 16:13

Remekeltek a diákszínjátszók

Pápa - Igazi diákos humor, mély, a korosztályt érintő problémafelvetések, önfeledt játék, groteszk és klasszikusok: mindezek együttesen jellemezték a hét végén rendezett XXIII. Országos Diákszínjátszó Találkozó regionális döntőjét.

Nagy Imre

Nem kicsi volt a tét: az országos döntőbe jutásért küzdött a résztvevő hét csapat. Az Országos Diákszínjátszó Egyesület, a Teleszterion Színházi Műhely és a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ által szervezett találkozón dr. Hermann István önkormányzati képviselő mondott köszöntőt. Beszédében többek között a város Petőfitől a múlt század nyolcvanas éveiig ívelő színjátszó hagyományait elevenítette fel. A versenyen főként kamara előadásokkal szereplő hét csapat ezt követően mutatta be produkcióit, amik közt a drasztikusan, ám zseniálisan meghúzott Ember tragédiája diákos változatától a klasszikus Elektrán át a tipikusan mai problémákat feszegető, jobbnál jobb rendezésekig szinte minden műfaj képviseltette magát. Az előadások közti szünetekben - Komáromi Sándor rendező (Teleszterion) közreműködésével - „forró páholy” elnevezéssel beszélgetéseket, véleménycserét tartottak a szereplők.



Amíg este a zsűri tanácskozott, a résztvevők nyolcfős csoportjai szórakoztatták rögtönzéseikkel egymást, illetve egész nap tartott a négy kategóriában meghirdetett közönségszavazás is. Aztán este megszületett a végeredmény: három bronz, kettő ezüst és kettő arany minősítést hozott a tanácskozás. Az országos döntőre elviekben az arany minősítésű csoport jut tovább. A zsűri (Tegyi Tibor drámatanár, Szabó Zoltán színművész, Lázár Péter drámatanár) első helyen a Balatonalmádi Kéttannyelvű Gimnázium színjátszó csoportjának Más Vár című produkcióját javasolta, ám folyik a küzdelem a másik „aranyos” csoport, a sárbogárdi Petőfi Kvartett Ádáméva című darabjának az országos döntőbe való juttatásáért is. Mint azt Tegyi Tibor elmondta, örömmel tapasztalta, hogy sok múlt a csoportmunkán. Az előre megírt darabok is „átfolytak” a szereplőkön, és hozzátették saját gondolataikat, munkájukat. 



-  Színes volt a kínálat, azok voltak az erős produkciók, amiket a felszabadult játékkedv, illetve a biztos technikai tudás jellemzett. Két nagyon erős produkciót is láttunk, más és más erényekkel, ezért tartjuk fontosnak, hogy az országos megmérettetésre mindkettő eljusson - fogalmazott a zsűri tagja. Az értékelést követően a közönség szavazatai alapján kiosztották a legjobb női- és férfifőszereplő (Nagy Petra, Sárbogárd, Pósfalvy István, Veszprém), a legjobb mellékszereplő (Samu Róbert, Veszprém) , illetve a legjobb rendező (Fürj Kati, Veszprém) díját is. A fesztivál előadásait követően színi kritikák, fotók kerültek fel a „Szké-néző”-re.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!