Pápa

2014.03.25. 11:36

Szélesebb lett a pápasalamoni bekötőút

Egy kis falu nagy ünnepének nevezte az átadás napját Horváth Ferenc polgármester. A salamoniak közel negyven évet vártak arra, hogy a már szinte járhatatlan bekötő út megújuljon. Kedden felavatták a kiváló minőségben elkészült, mintegy 3,5 kilométernyi szakaszt.

Nagy Imre

A felújítás a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában valósult meg, nettó 268 millió forint értékben. A település főterén összegyűlt helybelieket és a környező falvak polgármestereit elsőként dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő üdvözölte. Mint mondta, a kormány eltökélt szándéka, hogy nem csak a nagy utakkal, hanem a rendkívül leromlott, kistelepüléseket, vagy nagy utakat összekötő alsóbbrendű utakkal is foglalkozzon.

– Veszprém megyében ebben a választási ciklusban mintegy 130 kilométernyi ilyen út újult meg, összesen 29 milliárd forint értékben. Ebből a Pápai Járás területén 30 kilométernyi szakaszt újítottunk fel. Jó néhány olyan út építése fejeződött be logikusan, amik nem elválasztottak, hanem összekötöttek – fogalmazott a képviselő. Horváth Ferenc  szerint egy negyvenéves álom vált valóra.

– Ünnep a mai nap, egy kis falu közlekedésének, az ország vérkeringéséhez való csatlakozásának ünnepe – fogalmazott a polgármester, majd köszönetét nyilvánította mindenkinek, aki részese volt a felújításnak. Mázsi Attila, a zrt. vezérigazgatója az országos útfelújítási programokról számolt be a résztvevőknek, majd az ünnepélyes szalagátvágással a salamoniak birtokba vették az elkészült útszakaszt. Az avatási ceremónia fogadással zárult.

A bekötő egy-egy méterrel szélesebb a réginél, 320 méternyi szalagkorláttal is rendelkezik. Amellett, hogy segítségével könnyebben elérhetők a közintézmények, javul a forgalom biztonsága is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!